Még várat magára az idei első kosársiker


2015-10-27 23:11:57  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Még várat magára az idei első kosársiker főképe
Az Oroszlányban elveszített bajnoki nyitány után NB I/B-s kosárlabda bajnokság második fordulójában hazai pályán igyekezett javítani mérlegén a Concordia Motax KC Pápa. A mieink ellenfele a több utánpótlás-válogatottat felvonultató Sopron volt, mely eddig egy győzelmet és egy vereséget könyvelhetett el. Mindkét csapat számos hiányzót és sérülésből visszatérő, nem 100 százalékos állapotban lévő játékost tudhatott a keretében a mérkőzés előtt, ennek ellenére izgalmas meccsre lehetett számítani. A találkozót a SMAFC kezdte jobban, amely egy 7-0-ás futással indított, amikor Vajda József edző időt kért, és igyekezett rendet tett a fejekben. Ennek eredményeképp a Pápa összeszedett és eredményes játékot produkált és a negyed végén már 15-14-re vezetett. A második etapban is kitartott a pápaiak lendülete, akik már 32-25-re is vezettek, azonban a soproni csapat nem adta fel, és még a nagyszünet előtt 38-35-re kapaszkodott. Az első két játékrészt hullámzó játék jellemezte, hol egyik, hol másik csapat jött lendületbe, de jelentős előnyt egyikük sem tudott kiépíteni. A harmadik tíz perc is kiegyensúlyozott és inkább szoros védekezést, mint sok pontot eredményező játékot hozott. A Concordia Motax KC Pápa ebben a játékrészben 11-16 arányban maradt alul ellenfelével szemben, ami a soproniaknak lendületet adott a folytatásra. A záró negyedben a pápaiak kezét elengedte Fortuna. A dobások nem sikerültek, és helyenként az utolsó passzokba is hiba csúszott. Az edző időkérésekkel próbálta felrázni csapatát, de ezen az estén sajnos ez sem segített, a Sopron ezt kihasználva 14-7-re nyerte a negyedet, a mérkőzést pedig 65-56-ra. Dicséret illeti a közönséget, akik végig együtt éltek a játékkal, és az utolsó percekben is lelkesen bíztatták a pápai csapatot. A hazaiak közül Henrik István és Szanati Mátyás, a vendégektől Berneczei László és Török Balázs ért el két számjegyű pontot. A mérkőzés legeredményesebbje Berneczei László lett 19 ponttal, mellé pedig hét pattanót is leszedett. A SMAFC-NYME fordulatos, izgalmas mérkőzésen állította pozitívra mérlegét, míg a Pápa idei első győzelme egyelőre még várat magára. Remélhetőleg már nem sokáig…

Concordia Motax KC Pápa – SMAFC-NYME 56:65 (15:14, 23:21, 11:16, 7:14)

Pápai dobók: Bereczki 6, Horváth 3, Henrik 14, Ács 7, Szanati 16/3, Cserék: Keresztes 6, Kutasi, Kacskó 4/3, Perger, Fülöp, Rédei, Vajda

Vajda Balázs: Nagyon sajnálom, hogy ilyen rosszul kezdtük hazai pályán a bajnokságot. Elnézést kell kérnem a szépszámú szurkolóinktól, nem érdemeltek ilyen teljesítményt. Kicsit nehezebb folytatás vár ránk a jövőben, mint vártam, de igyekszünk gyorsan túllendülni a nehéz időszakon!

Meszlényi Róbert (a SMAFC edzője): Nagyon örülünk az idegenben szerzett győzelemnek, amely mindig sokat ér. Harcos, küzdelmes mérkőzést tudtunk megnyerni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-09 11:39:38

Darts: Lezárult a ligaverseny


ajánlott cikk főképe

2019-08-18 12:15:49

Éremátadó Nyárádon


ajánlott cikk főképe

2019-08-16 10:55:19

Veretlenek csatája


ajánlott cikk főképe

2019-07-20 15:21:33

Egygólos Perutz siker


PÁPA időjárás