Bodor Ádám volt a Türr Gimnázium vendége


2015-11-07 12:36:57  | cikk: Babos Petra  | 


Bodor Ádám volt a Türr Gimnázium vendége főképe
Bodor Ádám Kossuth-díjas erdélyi magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt a Türr István Gimnázium rendhagyó irodalomórájának vendége. A Szépírók Társasága hirdette meg ezt a lehetőséget a középiskolák számára, hogy meghívják azokat az alkotókat, akik a kortárs irodalom nagyjai közé tartoznak. A rendezvény célja, hogy a diákok „testközelből” megismerkedjenek az írókkal.

Bodor Ádám 1936-ban Kolozsváron született. 16 éves korában elítélték, mivel kommunistaellenes röplapokat terjesztett, ezért két évig börtönben volt. 1980 óta él Magyarországon, de gyakran hazalátogat Erdélybe. Eddig 12 kötete jelent meg.
Az íróval dr. Hodásziné Pingitzer Andrea, az iskola tanára, a program szervezője beszélgetett.

A tanárnő elmondta, nagy öröm számukra, hogy ez az előadássorozat létrejöhetett a gimnáziumban. Bodor Ádám a kortárs irodalom egyik kiemelkedő alakja. Több különleges szövegével találkozhattak már a diákok, legutóbb a tavalyi érettségi vizsgán. Akkor az Állatkert című novella került be a tételek közé, amely a Megérkezés északra című, 1978-as kötetben jelent meg. A programon Móczár Bence olvasott fel részletet Bodor Ádám: Sinistra körzet című könyvéből.

Bodor Ádámtól megtudtuk, szívesen vállalja, hogy rendhagyó irodalomórákon beszélgessen a diákokkal, meséljen munkásságáról, életéről. A diákok általában nagyon érdeklődőek. Rendkívül tanulságos, hogy mit éreznek az író által üzentekből.
Arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe az érettségiről, az alkotó elmondta, nem gondolta, hogy ez az igen csak nem könnyű írása választható érettségi tétel lesz. Mint mondta, szívesen elolvasná azokat az érettségi dolgozatokat, amelyeket erről a témáról írtak, mivel ő egy elmúlt történelmi korszaknak a légkörét mutatta be. Nagyon kíváncsi lett volna a nem könnyű feladat helyes megoldására.
Saját érettségijére nem szívesen emlékszik vissza, a magyar irodalom tétel nem volt könnyű számára, de azért sikeresen vette az akadályokat. Számára a vizsga egy kényszerű lépés volt, amin túl kellett esnie.

A rendhagyó irodalomóra soron következő vendége Simon Márton, a slam poetry nagymestere lesz.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-06-08 23:23:52

Vizsgáztak a művészetisek


ajánlott cikk főképe

2019-04-25 20:07:31

A Föld megmentői a Nátuskerti oviban


ajánlott cikk főképe

2019-05-09 07:58:22

Járási angol és német nyelvi verseny a Munkácsyban


ajánlott cikk főképe

2019-05-13 23:07:36

Jótékonysági koncert az Ex-Trióval


PÁPA időjárás