Győzni megy Keszthelyre a Bakonyerdő Pápa


2015-11-12 16:35:47  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Győzni megy Keszthelyre a Bakonyerdő Pápa főképe
Egyhetes bajnoki szünetet követően a Bakonyerdő Pápa csapatai idegenben folytatják a bajnokságot. Kiss Dániel együttese alsóházi rangadót játszik, ugyanis a nyolcadik helyen álló pápaiak a hetedik Keszthelyhez utaznak. A mieink az elmúlt héten sem pihentek, hiszen Nemesvámossal edzőmérkőzést játszottak, igaz nyerniük nem sikerült.
- A felkészülési mérkőzéseken továbbra sem tudunk nyerni, igaz a mostani mérkőzés előtt egy rövidebb erőfejlesztő edzést is beiktattunk, így az egygólos vereség (27-28) noha fájó, mégis talán a Keszthelyi meccs előtt jókor jött az ébresztő pofon, ugyanis mindenképp győzelemmel szeretnénk hazatérni – értékelt Kiss Dániel. Ezt leszámítva mindenképp hasznosan telt az egyhetes szünet, több időt tudtunk fordítani az egyéni képzésekre, a technika javítására, és az erőnlét további fejlesztésére. Ami a folytatást illeti, ugyanannyi pontot szereztünk, mint a hétvégi vendéglátóink, csak a rosszabb gólkülönbségünk miatt vagyunk mögöttük. Az elmúlt hetekben a saját játékunk minél jobb technikai kivitelezésén dolgoztunk. Védelmünk és a kapus kapcsolatában, illetve az abból történő gyors lerohanásokban sokat kell javulnunk, és ez lehet az egyik kulcsa a vasárnapi győzelemnek. Ha védekezésünk jól működik, és abból tudunk lendületes támadásokat vezetni, akkor nem lesz baj a vasárnapi mérkőzésen, de természetesen a szokásos „videózás” sem marad el, ahol megtekintjük a pénteki felkészülési mérkőzésen elkövetett hibákat, és felkészülünk a keszthelyiek erősségeiből. A hétvégi győzelem kellő lökést adhat a fiúknak, egy sikeres folytatáshoz, sajnos Nagy Péterre és Róth Gáborra munkahelyi elfoglaltság miatt nem számíthatok.
A Bakonyerdő trénere hozzátette, nehéz időszak elé néznek, hiszen a keszthelyi meccs után az egyik bajnokaspiráns, jelenlegi harmadik helyezett Ajka csapata látogat hozzájuk, aztán az utolsó két fordulóban ismét idegenben lépnek pályára. Előbb a második helyezett MKB Veszprém II. csapatához utaznak, majd az utolsó fordulóban a Balatonfüred KSE II. csapata vár rájuk.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-24 13:38:24

Atlétika: Füredi Dániel Eb-szintet dobott


ajánlott cikk főképe

2020-01-22 17:04:17

Magabiztosan nyert az Ajka


ajánlott cikk főképe

2020-02-28 08:42:35

Perutz ankét


ajánlott cikk főképe

2020-04-13 17:35:33

Jótékonysági virtuális meccs pápai részvétellel