A kényszer kvótarendszer szembe megy a magyarok érdekeivel


2015-11-22 16:32:27  | cikk: HuHa  | 


A kényszer kvótarendszer szembe megy a magyarok érdekeivel  főképe
A bevándorlási hullám sok veszélyt rejt magában, így az Európai Unió magatartása és az időhúzó, döntésképtelen attitűd, amivel hozzáállnak az ügy megoldásához veszélyeket hordoz többek között Magyarország számára is kulturális, gazdasági és bűnügyi szempontból is – fogalmazott a sajtó képviselőinek Czunyiné dr. Bertalan Judit pápai látogatásán. A politikus a Fidesz zártkörű rendezvényére érkezett városunkba a napokban, hogy a kvótarendszer elleni aláírásgyűjtés céljairól tájékoztassa az aktivistákat.

-A Parlament elfogadta azt a törvényt, mely arról szól, hogy felhatalmazza a kormányt arra, hogy az Európai Unió kényszer kvótarendszere ellen hatékonyabban tudjon fellépni, hiszen ez egy erőszakolt döntés, ami a Magyarországon élők érdekeivel maximálisan szembemegy, és nem veszi figyelembe a magyar emberek érdekeit – közölte. Az államtitkár hangsúlyozta, a bevándorlási hullám veszélyeire Magyarország jó időben felhívta a figyelmet, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök már az év elején jelezte, mind az Európai Unió, mind a hazai közélet felé, majd a nemzeti konzultáció során a magyar emberek egyértelműen kinyilvánították, hogy nem akarnak idegen kultúrát, nem akarnak a magyar kultúrát, a magyar gazdaságot veszélyeztető környezetet.

-Magyarország kormánya sok hatékony lépést tett ez ügyben, jól látszik, hogy az ősszel megvalósított műszaki határzár működik, hiszen a határon átlépő illegális bevándorlók száma csökkent: az átlag napi 6-7 ezer illegális határátlépő száma néhány tucatra redukálódott. Ugyanakkor az is látszik, hogy a veszélyre való figyelemfelhívás nem bulvár kacsa volt, hiszen láthatók már a számok: a 2012-es egész éves bevándorlók számához képest idén csak őszig 61-szer annyian lépték át a határokat illegálisan.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kiemelte, fennáll annak a reális veszélye, ha az Európai Unió ránk erőlteti a kvótarendszert, és meghatározza azt a számot, amit Magyarországnak be kell fogadnia, akár szegednyi emberrel növekszik meg hazánk feladata, és ez mind az egészségügyben, mind az oktatásban a magyar adófizetők számára jelentős terhet jelentene.
-Emiatt, és a bevándorlási hullám egyéb következményei miatt is Magyarország ellenzi és tiltakozik a kvóta ellen – fejtette ki a politikus. Meglátása szerint, most egy európai népvándorlási hullám részeként milliók érkezhetnek és nem tudható, mi lesz a folytatás, hiszen az uniós szabályok szerint bárhol mozoghatnak, ha az Unióban van egy befogadási dokumentumuk.

A Fidesz által kezdeményezett aláírásgyűjtés azért fontos, mert így a magyar emberek véleményét is fel tudja sorakoztatni a kormány az érvrendszerében, amikor Brüsszelben a kvótarendszerről tárgyalnak. Az Unióban folyamatos az egyeztetés a problémáról, de az látszik, hogy eredménytelen, alkalmatlan eszközöket próbálnak a megoldásként felhozni.

A magyar kormány számára fontos a magyar emberek véleménye, így volt ez a nemzeti konzultáció során is, amikor több mint egy millió ember mondott véleményt, ez pedig azt jelzi, hogy a magyarok számára fontos ez a téma – fejtette ki, hozzátéve, Magyarország a közös megoldásokban érdekelt a bevándorlási kérdéssel kapcsolatban, de a kormány nyilván nem fogadhat el olyan döntést, mely Magyarország ellenére vagy kárára születik meg. Czunyiné dr. Bertalan Judit azt is hangsúlyozta, teljesen más a menekültek jogi státusza, mint az illegális bevándorlók státusza. Magyarország nem kíván sem tranzitországgá, sem célországgá válni az illegális bevándorlók számára, mert ez a magyar emberekben bizalmatlanságot, bizonytalanságot szül, ez pedig teljesen ellentétes azzal, amit a kormány szeretne biztosítani állampolgárai számára.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-07 23:43:28

"Egy nép addig él, míg ismeri, vállalja és továbbadja sorsát" - Holokauszt emlékünnepség a Zsinagógában


ajánlott cikk főképe

2019-05-31 22:17:47

Gyermekkorunk emléktöredékei


ajánlott cikk főképe

2019-05-08 23:00:04

Kisközösségek tárlata


ajánlott cikk főképe

2019-06-01 23:12:31

Az Igal lakótelepiek napja


PÁPA időjárás