Karácsonyi koncert az Erkelben


2015-12-12 21:27:59  | cikk: Babos Petra  | 


Karácsonyi koncert az Erkelben főképe
Két teltházas koncerttel örvendeztette meg a zeneszerető közönséget ma délután az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola hagyományos karácsonyi hangversenye. Az intézményben már hosszú évek óta tradíció, hogy tavasszal és karácsony előtt koncerttel kedveskednek a szülőknek és az érdeklődőknek. A meghitt hangversenyen a normál kórus, az Éneklő Szülők Kara, a Minikórus, a Nótafa, a Tagozatos Nagykórus és a Fiúkórus lépett fel.
Az aula zsúfolásig telt a koncertekre

A koncert elején Heizer Zoltánné igazgatónő köszöntötte a megjelenteket.
- Ma este mi szeretnénk megajándékozni Önöket, hiszen régóta ápoljuk a ránk bízott hagyományt, a karácsonyi hangversenyek tradícióját. Ma kiléphetünk az időből, és közelebb kerülhetünk azokhoz az értékekhez, amelyek a zene nyelvén szólítanak meg bennünket.
Az első osztályosok ma lépnek először színpadra, megmutatják, hogy néhány hónap alatt mennyi mindent megtanultak. Kérem, fogadják őket olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel ők készültek a fellépésre. Kórusvezetőink is izgalommal teli várakozással állnak Önök elé, valamennyi kórus szép összeállítással készült. Ismét fellépnek a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola tanárai, örökös, kedves zongorakísérőnk, s nagy örömünkre egy szülő is csatlakozott a zenekarhoz, hogy hangszeres játékukkal hozzájáruljanak hangversenyünk sikeréhez. Óriási köszönet érte. A szeretet a legdrágább ajándék, amit adhatunk és kaphatunk, lepjük meg sokszor egymást vele, és a fényt ne veszítsük el a karácsony elmúltával sem! Őrizzünk meg magunknak minél többet az ünnep melegéből, és építkezzünk varázsából a hétköznapokon is – hangsúlyozta az igazgatónő.

A kórusok elsősorban fülbemászó karácsony dallamokat adtak elő, amit a közönség vastapssal díjazott.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-07 22:24:42

Új utakon - Festménykiállítás a könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2020-04-29 17:54:02

Ünnepeljük együtt a ballagó diákokat!


ajánlott cikk főképe

2020-04-15 13:21:43

Állatmentő akció a Bázisrepülőtéren


ajánlott cikk főképe

2020-04-16 12:24:16

Kovács Ottó lett a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltségvezető