Újra edzésben a Perutz FC


2016-01-11 17:18:21  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Újra edzésben a Perutz FC főképe
Január 11-én délután megkezdte az alapozást a tavaszi Veszprém megyei első osztályú labdarúgó bajnokságra a tabella harmadik helyén álló Perutz FC. A téli felkészülés első foglalkozását megelőzően Marton Miklós vezetőedző és Glatz Lajos technikai vezető köszöntötte az öltözőben a játékosokat, akik között régi-új igazolásokat is felfedezhettünk. A vezetőség ugyanis nem tétlenkedett amíg a játékosok pihenőjüket töltötték, több rutinos játékost is az egyesülethez csábítottak, tavasszal a Perutz mezét húzza fel Szabó Zoltán, Kovács Szabolcs és Iványi Martin, mindhárman az NB III-as Csornáról teszik át a székhelyüket Pápára. Sikerült meggyőzni a pápai folytatásról a rutinos kapust, Simon Lászlót is, a támadósorba Ausztriából Nagy Péter, a középpályára Somogyi Richárd érkezett. A rövid találkozó után a műfüves pályán Marton Miklós megtartotta első, átmozgató edzését.
- Napi egy, heti öt edzéssel készülünk, minden héten szerdán és szombaton pedig felkészülési mérkőzést játszunk - mondta Marton Miklós. - Amennyiben az időjárás is kegyes lesz hozzánk, el fogjuk tudni végezni azt a munkát, amit összeállítottam a fiúknak, szeretném, ha az újak minél gyorsabban beilleszkednének és a lehető leghamarabb végleges lenne a keret. Az érkezők névsora még nem végleges, minden posztra keresünk még játékosokat, annak örülök, hogy sikerült egy remélhetőleg megbízható tengelyt kialakítani. Célunk, hogy az Úrkútot és a Veszprémet minél jobban megközelítsük, legrosszabb esetben is a dobogó legalsó fokát meg akarjuk tartani, és ha idén nem sikerül, jövőre mindenképpen szeretnénk feljutni az NB III-ba.

Téli játékosmozgás a Perutz FC-nél:

Érkezők: Szabó Zoltán, Kovács Szabolcs, Iványi Martin (mindhárom Csorna), Nagy Péter (USV Burgauberg), Simon László (Ugod SE), Somogyi Richárd (Balatonfüred)

Távozók: Kincses Gábor, Forsthoffer Ákos, Pődör Szabolcs, Kálmán Norbert, Porcelán Kristóf, Róka Roland, Szabó Bálint

A csapat január 23-án hazai környezetben játssza első felkészülési mérkőzését, a következő hetekben öt hazai és három idegenbeli találkozó szerepel a programban.

A Perutz FC felkészülési mérkőzései:
Január 23. (szombat) 11:00 Perutz FC – Mór (helyszín: Pápa)
Január 27. (szerda) 16:00 Perutz FC – Balatonfüred (helyszín: Pápa)
Január 30. (szombat) 11:00 Mór – Perutz FC
Február 3. (szerda) 16:00 Perutz FC – PELC U19 (helyszín: Pápa)
Február 6. (szombat) 11:00 Perutz FC – Celldömölk (helyszín: Pápa)
Február 10. (szerda) 18:00 Celldömölk – Perutz FC
Február 13. (szombat) 11:00 Balatonfüred – Perutz FC
Február 20. (szombat) Egyeztetés alatt
Február 27. (szombat) 15:00 Perutz FC – Balatonalmádi (bajnoki)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-12 19:46:13

Megúszta a brutális balesetet a pápai kerékpáros


ajánlott cikk főképe

2020-09-20 10:27:30

Megérdemelt győri siker a kupában


ajánlott cikk főképe

2020-05-04 20:10:18

Nem folytatódik az NB III-as bajnokság


ajánlott cikk főképe

2020-07-08 11:41:01

Övvizsgával zárult a judotábor