Atlétika – megyei serdülő bajnokság


2009-08-31 16:31:34  | cikk:  | 


Atlétika – megyei serdülő bajnokság főképe
Pénteken a Pápai SE dobópályáján került sor a Veszprém megyei 2009. évi nyílt serdülő bajnokságára. Női kalapács, férfi kalapács, női diszkosz, férfi diszkosz versenyszámokban mérték össze erejüket a Pápai SE illetve a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) versenyzői.
-A dobószámokat a mi pályánkon, a súlylökő illetve a futószámokat szeptember 5-én Veszprémben rendezik majd meg – kezdte a beszámolót Kis Károly a Pápai SE edzője –ma az ifjúságiak és a juniorok is eredményre dobnak, őket hivatalosan azonban nem díjazzuk, hiszen ez egy serdülő verseny. A PSE teljes, 12 fős létszámmal képviselteti magát, valamint a VEDAC szakosztálya is megérkezett Pápára, mindezek ellenére eléggé kevesen vagyunk. Gyerek korcsoportban és az 1994-ben születetteknél is ki tudunk állítani versenyzőket, ám akik tavasszal elkezdték, sajnos a nyárra eltűntek. Velük az iskolakezdés után veszem fel a kapcsolatot, remélem visszatérnek a pályára. Ezen a versenyen pedig taroltak volna, mivel a megyeszékhelyről 1 gyerek és 1 ifjúsági korú dobó érkezett.
A VEDAC utánpótlása eléggé hiányos, ez azt jelenti, hogy 1-2 év múlva utcahosszal átveszik a vezetést. Kis Károly beszélt a várható pápai esélyekről is:
-Nagy Gergő és Varga Patrik is remélem jól fog koncentrálni ma, ami méterekben is megmutatkozik majd. Árvai Krisztián egész héten jól dobott, 65-66 métereket, tőle ma egyéni csúcsot várok. Stumpf Dávid végigedzette az egész nyarat, délelőtt és délután is keményen dolgozott, aminek meg is lett az eredménye, hisz’ a tavalyi 29 méteres eredményéhez képest dobott már 55 méter körül is. Toki Adrián jövőre lép fel a serdülők közé, jól szórt a héten, 43 méter körüli eredmény várható. Rózsa Krisztián gyerek korcsoportú, szintén tehetséges, egyetlen baja, hogy nagyon könnyű, így sokszor kiviszi a körből a kalapács. Ha viszont érvényes a dobása, 43 méter körüli eredményre képes, ami bíztató a jövőre nézve. Magas Dávid is ebben a korosztályban versenyez, ő jobb fizikuma miatt még legyőzi Krisztiánt, remélhetőleg kettőjük között dől el a 4 hét múlva rendezendő tatabányai országos bajnokság első két helye.

Pápai eredmények:


Lányok:
Kalapácsvetés:
  serdülő: 1. Szakács Eszter - 46.27 méter
   gyerek: 1. Partos Johanna – 31.31 m
               2. Geszti Virginia – 31.31 m

Diszkoszvetés:
  gyermek 1. Geszti Virginia 14.8 m

Férfiak:
Kalapácsvetés:
  junior: 1. Nagy Gergely 58.74 m
  ifjúsági: 1. Árvai Kriszitán 65.45 m
              2. Varga Patrik 60.37 m
  serdülő: 1. Stumpf Dávid 51.17 m
  1996-os korosztály: 1. Magas Dávid 45.44 m
                               2.Dózsa Krisztián 39.95 m
  gyerek: 1. Toki Adrián 42.97 m

Diszkoszvetés:
  ifjúsági: 3.Árvai Krisztián 32.78 m
  serdülő: 1. Stumpf Dávid 28.26 m
  1996-os korcsoport: 1. Magas Dávid 29.55 m
  gyerek: 1.Toki Adrián 27.26 m

Haraszti Gábor


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-18 13:15:38

13 éremmel számol az olimpián a MOB elnöke


ajánlott cikk főképe

2020-03-30 18:48:12

Otthon készülnek a Perutz játékosai


ajánlott cikk főképe

2020-03-06 13:42:18

Március 18-ig lehet nevezni a kispályás bajnokságra


ajánlott cikk főképe

2020-03-01 17:08:09

59 gólt dobott a pápai kézilabdacsapat