Elmarad a Perutz FC edzőmérkőzése


2016-01-23 10:08:26  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Elmarad a Perutz FC edzőmérkőzése főképe
A megyei első osztályban szereplő Perutz FC első felkészülési mérkőzésén szombaton 11 órai kezdéssel Mór együttese ellen lépett volna pályára. A vendégek azonban ma reggel különböző okokra hivatkozva lemondták a találkozót. A Perutz FC vezetősége csalódottan vette tudomásul a hírt, és nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a kezdés előtt mindössze néhány órával közölték a döntést, így az idő rövidsége miatt már arra sem maradt esély, hogy másik ellenfél után nézzenek. A csapat január 27-én játssza következő edzőmeccsét, szerdán 16 órai kezdéssel az ellenfél az NB III-as Balatonfüred lesz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-28 20:37:28

Kettős PELC siker


ajánlott cikk főképe

2020-03-03 10:16:07

Egy lépésre a bajnoki címtől a Szabadgyalog SE


ajánlott cikk főképe

2020-01-15 19:21:11

Körzeti úszó diákolimpia


ajánlott cikk főképe

2020-04-14 17:22:07

Hegymászás: Újabb csúcsokat hódított meg Mógor Péter