A szívük is együtt dobban - Öt egész és két fél ikerpár a Tarczy 2. a osztályában


2016-01-27 21:10:24  | cikk: Babos Petra  | 


A szívük is együtt dobban - Öt egész és két fél ikerpár a Tarczy 2. a osztályában főképe
Amikor beléptem a Tarczy Lajos Általános Iskola 2. a osztályába, egy teljesen átlagos terembe érkeztem meg. A diákok szorgalmasan, a tankönyvük felett dolgoztak, tanultak. Ám amikor osztály vigyázz lett, s köszöntek, hirtelen megakadt a szemem, hogy egyforma kisgyermekeket látok. De nem is kettőt, vagy hármat, hiszen egyszerre öt ikerpár is mosolygott rám. Először nem akartam hinni a szememnek, de Fodor Tímea tanítónő megerősített, hogy bizony jól látom.
A 2. a osztály szorgalmasan tanul

Mint mondta, a 2014 szeptembere óta eltelt másfél tanév során alakult ki ez a nem mindennapi helyzet az iskola 2. a osztályában, ami akár a Guinness-rekordok közé is illik, hiszen még egy intézményben is átlag feletti az öt ikerpár, nem hogy egy osztályban.
- Nagyon jó osztály a 2. a., 29 diák jár ide, köztük 9 kitűnő és 7 jeles tanuló, a többiek átlagosak. A csoport egyik fele informatika tagozatos, a másik pedig a kéttannyelvű tagozatra jár. Már első osztályban három ikerpár volt a beiratkozott tanulók között, valamint egy fiú, akinek ikertestvére egy másik tarczys osztályba jár. Másodikban, év elején még két ikerpár került az osztályba. Idén januártól pedig még egy kislány, akinek ikertestvére a katolikus iskolában másodikos. Így az osztályban tanuló 29 gyerek közül 12-nek van ikertestvére – mesélte a tanítónő.
Fodor Tímea és dr. Kalmárné Bóka Ildikó tanítónők szerint mindegyik iker hangja, személyisége, viselkedése különbözik párjáétól. A párok között általában van egy-egy domináns tag.
- Az ikrek szülei segítik az iskolai rendezvényeket, közös programokat szerveznek iskolán kívül, törődnek a többi gyerekkel is, működtetnek egy 2.a-s facebook-oldalt. Emlékezetes élmény a korcsolyázás a Fő téren forró csoki ajándékkal; a kézműves foglalkozás, legózás a Tarczy-napon; a kirándulások; a vadászatról szóló előadás trófea bemutatóval a rendhagyó környezetismeret órán; a névnapi, születésnapi partik.

Fodor Tímeától megtudtuk, ez volt az első olyan osztálya, ahová ikrek járnak.
A Nagy fiúk gyakran zsiványok és huncutok a tanáraikkal, sokszor rá is játszanak a hasonlóságukra. A fiúk egyszer átcserélték a teljes öltözéküket, s csak a tanítási nap végén árulták el, hogy őket bizony összetévesztette mindenki. A megkülönböztetést a szülők is segítik, elmondják az apró különbségeket, jeleket, az élet során szerzett sebhelyeket. A Lakatos lányok mindig egyformán öltözködnek, egyforma hajviseletük van, s nagyon ragaszkodnak egymáshoz, annyira, hogy ha például nem egymás mellé ülhetnek, sírnak.
A többiek nem kötődnek olyan szorosan egymáshoz, sokszor összevesznek, de nagy az összetartás mindannyiuk között, mindegyikőjük nagyon örül a másik sikerének, s annak, hogy van ikertestvére. Az iskolában nem ülnek egymás mellett, sorakozáskor nem választják a másikat párnak, inkább a többi osztálytárssal játszanak. Viszont segítenek egymásnak a tanulásban; ha bajba kerül egyikőjük, a másik azonnal keresi, és kiáll érte. Szembetűnő különbség a Pozsgai lányok között van, teljesen más a külső megjelenésük. A „fél” ikerpárok osztályba járó tagjai közül egyik Attila, akinek párja Regina. Magasságuk, testalkatuk is eltérő, külső hasonlóságot alig találni köztük. A Bogdán-Fehér lányoknak, ha a nevét mondják, mindegyik felfigyel.
A néha huncut Nagy fiúk

Nagy Levente Pál és Nagy Tamás Dániel kérdésünkre elmondták, nagyon szeretnek a Tarczyba járni, ahol jó az osztályközösség. A fiúk szeretik egymást, segítik a tanulásban is egymást. Elmondták, még van három nővérük is. Mindent megbeszélnek egymással, szeretnek viccelődni. A srácok még nem tudják, de talán színészek szeretnének lenni.
Cser Floranna és Cser Sarolta arról meséltek, hogy ők Pécsről költöztek Pápára, és szeretnek itt lakni. A lányok szinte olyanok, mint a Két Lotti.
- Pécsen csak mi voltunk ikrek az osztályban, itt meg még négyen vannak. Ez nagyon furcsa, de jó érzés. Mi mindig meg tudjuk különböztetni a többi ikerpárt, sosem okoz gondot ez nekünk. A rokonságunkban néha még összekevernek minket – mesélték nevetve a copfos lányok.

Érdekes, hogy az ikerpárok megkülönböztetése a felnőtteknek okoz problémát, a gyerekeknek nem. Az osztálytársak még akkor is megismerik gond nélkül az ikreket, ha külön-külön látják őket, sőt segítenek a tanító néniknek a megkülönböztetésben. Babai Blankának egyáltalán nem okoz gondot a megkülönböztetés, ő sokszor segít a tanároknak is, amikor összekeverik a neveket. Blanka mind az öt ikerpárral jó kapcsolatot ápol, mindannyian a barátai, aminek nagyon örül.
Szeretettel várják az osztályba még Kovacsics Fanni ikerpárját, Lilit is, aki jelenleg a katolikus iskola tanulója, így hat és fél lenne az ikerpár-helyzet. Bár nem a rekord felállítása a céljuk, hanem az, hogy mindenki jól érezze magát, megmaradjon, s tovább fejlődjön összetartó közösségük.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-24 12:28:08

A Pápai Fidesz Csoport és a Fidelitas Pápai Csoportja is csatlakozik a Máltai Szeretetszolgálat tanszergyűjtési akciójához


ajánlott cikk főképe

2020-09-24 21:09:03

Újabb 5 fertőzött városunkban


ajánlott cikk főképe

2020-09-12 21:30:40

Jelentősen megugrott a karanténban lévők száma


ajánlott cikk főképe

2020-05-14 15:08:50

MOB elnöki látogatás az épülő atlétikai központnál (frissítve)