Kulisszatitkok Kiss Manyi életéről


2016-03-06 11:38:42  | cikk: Babos Petra  | 


Kulisszatitkok Kiss Manyi életéről  főképe
A Pápai családi fotóalbumok elnevezésű sorozatát tavalyelőtt indította útjára a Jókai Mór Városi Könyvtár. Az első bemutatót Huszár János, Bél-Mátyás díjas helytörténész tartotta, s azóta már mások is „kinyitották” régi albumaikat. A mostanit, vagyis az ötödiket Kiss Albertné Holeczky Éva, Kiss Albert felesége tartotta, aki férje nagynénjéről, Kiss Manyiról mesélt az érdeklődőknek.
A rendezvényen Szabó Rita könyvtáros működött közre

Kiss Manyi, vagyis Kiss Margit 1911-ben született Magyarlónán. Gyermekkorát Zágon hegyei közt töltötte, ezért is vallotta azt, hogy ott született. 1926-tól Kolozsvárott, 1928-tól Miskolcon, majd 1929 és 1932 között Szegeden játszott. 1934-ben Budapesten debütált, 1935-ben, a Király Színházban alapozta meg fővárosi hírnevét. 1938-ban a Fővárosi Operettszínház szerződtette, de játszott a Magyar Színházban, az Andrássy úti Színházban, az Erzsébetvárosi Színházban, a Márkus Park Színházban és a Vidám Színházban is. 1943-ban a Vígszínházba szerződött. Ekkor már a budapesti közönség egyik kedvence volt.

Sokan nem is tudják, hogy Kiss Manyi kötődik a Bakonyhoz, mégpedig úgy, hogy nyaranta testvérénél pihente ki a színházi évad fáradalmait, volt a Magyargencshez tartozó Hertelendi-újmajorban, Vináron és Bakonyjákón, ahol Kiss Albert édesapja iskolaigazgató volt, akinek halála után a nyaralások színhelye Albertékhez, Németbányára tevődött át. A helyiek nagyon örültek Manyikának, sokat beszélgettek vele és persze kocsmáztak is, hiszen nagy szó volt, hogy egy híres színész eljött hozzájuk.
Kiss Albert így írt róla egy visszaemlékezése szerint: A Thália legrakoncátlanabb tüneményének nevezték, tündér és boszorkány volt egy személyben. Tüneményes tehetség, egyszeri és megismételhetetlen. Színész zseni. Imádta színházát, a Madáchot, és tűzön-vízen át kitartott mellette. Optimizmusát, segítőkészségét, életszeretetét nem ingatta meg semmi. Kiss Manyi már életében legenda volt.

-Már mennyasszonya voltam Bercinek, amikor Budapesten egy fellépést, a Kis polgárokat néztük meg, s utána együtt mentünk vele szórakozni, olyan helyre, ahol a színészek a fellépések után együtt „engedik le a gőzt”. Én akkor találkoztam vele először. Kedves és barátságos volt velem. Később többször meglátogatott minket, amikor Bakonyjákón töltötte a nyarait – mesélte Holeczky Éva.
-Bennünket, rokonait máig büszkeséggel tölt el, hogy ez a nagy művésznő családunk tagja lehetett. Kiss Manyi egyszerű emberként élt, csak a színpadon volt hatalmas. A magánéletében egy picinyke, törékeny nő volt. Nem szeretett a divat szerint öltözködni, nem szégyellte a melegítőt felvenni, ha kirándulni mentünk. Sok szép napot töltöttünk együtt, jó ezekre visszaemlékezni.

Az összejövetel vendége hozzátette, már a családi albumban is sok fotó volt, de Manyi halála után több kép is hozzájuk került. Kutatási szenvedélyének köszönhetően bővítette az állományt. Felkereste Manyika férjének a fiát Németországban. Szerencsére az úriember szomszédja, egy hamburgi hölgy felajánlotta, hogy megkeresi ezt az embert. Négy ilyen Alfred Ufferini nevet találtak. Mindegyikek megírta ugyanazt a levelet, s kérte, hogy csak az válaszoljon, aki magára ismer. Nem telt el egy hét, megszólalt a telefon, s beleszólt egy férfihang: Ich bin Alfred Ufferini.
-Hát, annyira boldog voltam, hogy az elmondhatatlan. Megkértem, hogy mivel neki nincs örököse, minden ereklyét adjon oda, ami az édesapja után maradt. Többek között plakátokat, fotókat és egyéb, számunkra értékes darabokat kaptunk. Természetesen találkoztunk személyesen is, sokat beszélgettünk Manyi és az édesapja kapcsolatáról – emlékezett vissza Holeczky Éva.
Zsúfolásig telt az olvasóterem

Kiss Manyiról készült egy DVD visszaemlékezés is, Kiss Manyi ismeretlen arcai címmel, amelyet a zsúfolásig telt olvasóteremben meg is tekintettek a jelenlevők és rajongók. A híres színésznőről már 20. alkalommal tartottak előadást, Pápán pedig negyedszer.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-11 19:25:09

Márton-napi vigadalom a Munkácsyban


ajánlott cikk főképe

2019-12-07 15:53:46

A Park utcai járdafelújítást összegezték


ajánlott cikk főképe

2019-10-05 21:34:25

Megoldások a csapadékvizek elvezetésére


ajánlott cikk főképe

2019-10-26 22:38:00

A város polgármestere 30 ezer pápai ember polgármestere, a megválasztott 14 képviselő 30 ezer ember rájuk bízott ügyeiért felelős


PÁPA időjárás