Közel volt a bravúr


2016-03-06 19:48:54  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Közel volt a bravúr főképe
A Bakonyerdő Pápa a múlt heti Mór elleni idegenbeli vereség után az Ajkával holtversenyben listavezető ellen igyekezett bravúrt végrehajtani. Kapcsándi Zsolt csapata azt a Szentgotthárdot látta vendégül, akitől ősszel a még Kiss Dániel vezette pápaiak nagyarányú vereséget szenvedtek (32-17). Kilenc helyezés és 15 pont választotta el a feleket egymástól, ám a hazaiak trénere azt mondta a kezdő sípszó előtt, nem esélytelenek a Vas megyeiek ellen, hiszen játékosai - átérezve a meccs súlyát - képesek lehetnek felnőni a feladathoz. Róth Gábor, Nagy Péter és Kondor János nélkül vágott neki a mérkőzésnek a hazai csapat, mely jól kezdett, támadásban Bors Martinék háromszor is eredményesek tudtak lenni, Soós László pedig elkapta a fonalat, így az ötödik percben 3-1 állt az eredményjelzőn. Ezután a vendégek egy 4-0-s futással fordítani tudtak (3-5), ám a pápaiak nem adták fel, feljavult a védekezésük és a 13. percre kiegyenlítettek (7-7). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hajrá egyértelműen a pápaiaké volt, hiszen Soós hetest és több ziccert is védett, melyek után szép gólokat lőttek a mieink, négygólos előny alakult ki a szünetre (16-12). Joggal reménykedhetett hasonló folytatásban a kiváló hangulatot teremtő publikum, azonban ahogy azt mondani szokás, az öltözőben maradtak a fiúk, négy perc kellett az első hazai gólhoz, ekkor a Szentgotthárd már két gólra zárkózott (17-15), sőt az ötödik perc végén ki is egyenlített. A negyed derekára összekapták magunkat a mieink, a 42. percben egy labdaszerzés után Lakos Csaba góljával ismét három volt a differencia (22-19), a vendégek edzője időt is kért. Sajnos a nehezen kiharcolt büntetődobások nagy részét nem tudta értékesíteni a Pápa, és egy újabb hullámvölgyet kihasználva megint fordítottak a fehér mezesek, öt perccel a lefújás előtt megint egy 4-0-s rohammal eldőlni látszott a két pont sorsa (24-26). Kapcsándi Kristóf és Lakos Csaba találatával ugyanakkor még az utolsó percben is volt esély a pontszerzésre, 28-29-nél azonban egy labdaszerzés után lépéshibát láttak a játékvezetők hazai oldalon, így leperegtek a másodpercek és a vendégek örülhettek a bajnoki pontoknak. A Bakonyerdő ettől függetlenül minden dicséretet megérdemel, hiszen kis híján óriási tettet hajtott végre, a mutatott játék mindenesetre biztató az előttük álló nyerhető találkozók előtt.

Bakonyerdő Pápa-Szentgotthárdi KK 28-29 (16-12)

Bakonyerdő Pápa: Soós, Pitzer, Tóth D. (kapusok), Kapcsándi K. 6, Szakács D. 4 , Bors M. 5, Bors P. 4, Lakos Cs. 3, Füzi A. 3, Tolner B., Sipőcz M., Zsinkó Á., Pethő Z. 3, Palágyi Á., Stall L., Cseke A.

Kapcsándi Zsolt: Nyilván csalódott vagyok, de igyekszem a pozitívumokat keresni, három forduló után végre mutattunk valamit, aki látta a Tarján elleni meccsünket és a mait, el nem hiszi, hogy ez ugyanaz a csapat. Végre működött minden, voltak átlövéseink, nem azt mondom, hogy tökéletesen játszottunk, de ott volt a szívünk a pályán, akartunk, csúsztunk-másztunk. Jól ment a védekezés, végig meccsben voltunk, sajnos a fejetlen végjátékból nem mi jöttünk ki jobban, de más csapatok ellen a ma látott produkció győzelmet érhet.

A juniorok egy igen parázs mérkőzésre készültek, hiszen egy esetleges győzelemmel versenyben maradtak volna a dobogóért folytatott harcban. A fiatalok ellenfele második volt a tabellán, a hazaiak végül 34-37 arányban alulmaradtak. A felnőttek és a juniorok hazai pályán folytatják a bajnokságot, március 13-án 16 és 18 órai kezdéssel Szombathely érkezik a Sportcsarnokba.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-04-07 19:32:31

Újabb Perutz vereség - Rozmán László felajánlotta lemondását


ajánlott cikk főképe

2019-05-15 11:59:59

Klubcsúcsok dőltek meg


ajánlott cikk főképe

2019-05-23 14:03:39

Sportnap a Fighting Force SE-nél


ajánlott cikk főképe

2019-04-26 15:44:08

A Komárom ellen készül a Perutz FC


PÁPA időjárás