Személyes emlékezet - honvédsírok a Kálvárián


2016-03-11 19:41:56  | cikk: ha  | 


Személyes emlékezet - honvédsírok a Kálvárián főképe

Rendhagyó, de méltó módon emlékeznek a Szent István Római Katolikus Általános Iskola tanárai és diákjai az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire, eszméire. Évek óta hagyomány már, hogy március 15. előtt az alsó és a felső tagozatosok is kisétálnak a Kálváriához. Ott először a templomban megnézik az ünnepi műsort. Ezt idén a 7.a osztály előadásában tekinthették meg a diákok. Ezt követően keresik fel a tanulók a templom melletti temetőben található egykori honvédek sírjait.

Gombásiné Takács Gyöngyi igazgató elmondta, hogy sok esztendővel ezelőtt H. Szabó Lajost kérték meg, hogy segítsen összeállítani azoknak az egykori pápai honvédeknek a névsorát, akik részt vettek az 1848-49-es szabadságharc csatáiban és itt temették el őket. Öt sírt mutatott a neves helytörténész a katolikus iskolásoknak: Edvy István, Lipka István, Nagy Boldizsár, Szente János és Szladik János nyughelyéhez azóta a márciusi nemzeti ünnep előtt minden esztendőben kilátogatnak a diákok.

A megemlékezés a templomban kezdődik

Egy-egy imával, Kossuth-nótával vagy épp Petőfi versével emlékeznek a tanulók. Csonka Előd elmondta, hogy ilyenkor virágot és mécsest is tesznek a sírokhoz, az alsó tagozatosok pedig papírból készült kokárdákat, zászlókat visznek a temetőbe.

A katolikus iskola igazgatónője hozzátette, hogy nagyon fontos a hazaszeretetre nevelés, mindig szem előtt tartották, hogy a gyerekek hazafias érzelmeit erősítsék. Mint mondta, ezek az alkalmak a személyes példát erősítik, hisz a temetőben nyugvó egykori honvédek pápaiak voltak, együtt harcoltak a szabadságért azokkal, akikről a történelemkönyvek lapjain olvasnak a gyerekek.

Az iskolások azonban nem csupán kilátogatnak a temetőbe, hanem rendben is tartják a sírokat. Idén a 6.a osztály tanulói Szabó Sándor osztályfőnök vezetésével gazoltak, takarítottak a síroknál.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-24 14:44:58

Ismét jó hangulatban búcsúztatták a nyarat


ajánlott cikk főképe

2019-08-29 20:34:55

Megtartotta alakuló ülését a helyi választási bizottság


ajánlott cikk főképe

2019-09-06 18:17:29

Dr. Áldozó Tamás: Soós Imre kérjen bocsánatot, aztán amilyen gyorsan érkezett a közéletbe, olyan gyorsan távozzon is onnan!


ajánlott cikk főképe

2019-05-29 21:11:59

Folytatódik a fenyves megújítása


PÁPA időjárás