Bokros Lajos: Populizmus és modernizáció


2016-03-12 16:16:55  | cikk: HuHa  | 


Bokros Lajos: Populizmus és modernizáció főképe
A DK képviselője, Kerecsényi Zoltán meghívására érkezett városunkba a héten Bokros Lajos ex-miniszter, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke, hogy rendhagyó fogadóóra keretében tájékoztassa az érdeklődőket a világ és benne Magyarország politikai és gazdasági helyzetéről, kilátásairól.

A rendezvény vendége Populizmus és modernizáció című előadásában kiemelte, mai napig is tarja magát az a nézet, hogy a politikai mezőnyt baloldal és jobboldal szerint kell megosztani, pedig ez a felosztás már elavult, hiszen a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok mind egyívásúak.
-Utálják a kapitalizmust, a vállalkozókat, a tőkét, a gazdasági versenyt és sok esetben a politikai versenyt, a demokráciát is. Ők valamiféle harmadik utat, vagy olyan megoldást keresnek, ami sok esetben az álmok birodalmába vezet – magyarázta.

Bokros Lajos, a MoMa elnöke Kerecsényi Zoltán meghívására érkezett Pápára

Meglátása szerint a modernitásnak a populizmussal szemben pont az az értelme, hogy el kell fogadni a piacgazdaság elsődlegességét, a gazdasági versenyt, a vállalkozások által teremtett jólétet, foglalkoztatást és beruházásokat. Kisméretű, áttekinthető, jó minőségű szolgáltatásokat nyújtó államra van szükség, mert csak ilyen körülmények között lehet felzárkózni.
-A modernitás átöleli a piacgazdaságot és a politikai versenyt, a képviseleti demokráciát –hangsúlyozta.

Bokros Lajos szerint ma Magyarországon a modernitástól való elfordulást lehet megtapasztalni, mert modern gazdaság és modern társadalom csak az európai és világgazdaságba való minél szélesebb körű integráció keretei között képzelhető el. A világgazdaságban a versenyképesség dönt, és ezt a versenyképtelenséget, ami Magyarországon van, nem lehet azzal pótolni, hogy maga az ország épít akadályokat – különadók, dohányárusítás szabályozás, vasárnapi nyitvatartás megszüntetés formájában - a verseny elé. Ez csak a leszakadást programozza be és a jövőt éli fel.
-Nagyon fontos lenne, hogy visszatérjünk a Nyugat-európai civilizáció és fejlődés fő áramába, mert mindenki igényli a fölzárkózást és az osztrák színvonalat, de ahhoz olyan intézmények kellenek, amik ott vannak, amit négyszáz éve a Nyugat-európai civilizáció kiizzadott magából, tehát áldozat nélkül nincs győzelem – fogalmazta meg a politikus.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-21 20:32:22

Két programot tervez még az idei évre a PVCNÖ


ajánlott cikk főképe

2019-11-04 17:00:21

Dr. Áldozó Tamás: A bizottsági helyek elosztása pontosan tükrözi a szavazati arányokat


ajánlott cikk főképe

2020-01-07 21:30:42

Az Örvény-tó télen is kihagyhatatlan


ajánlott cikk főképe

2019-12-17 20:30:35

A Megváltó születését várjuk - Ünnepelt a nyugdíjas egyesület


PÁPA időjárás