Ablak a múltra


2016-03-15 18:11:47  | cikk: ha  | 


Ablak a múltra főképe

Bánhelyi József Zoltán több mint kétezer darabot számláló fényképanyagából nyílt egy válogatáskiállítás a Kékfestő Múzeum szárítópadlásán március idusán. A megnyitó vendégeit dr. Nagy L. István, a Gróf Esterházy Károly Múzeum igazgatója köszöntötte, majd dr. Hermann István, a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója méltatta a tárlatot. A képek kapcsán felidéződött személyes emlékeihez fűződően elmondta, hogy a kiállítás nagy érdeme az, hogy elénk tárja az ősök világát, megmutatja a már letűnt korok hangulatát.

Bánhelyi József Zoltán Ajkán él, a fotózás a hobbija. De amellett, hogy fényképez, gyűjti is a régi fotográfiákat, a legrégebbi az 1800-as évek második feléből való. Mint mondta, a múlt tisztasága és nyugalma ragadta meg a képeken, melyek egy más tempójú világot idéznek. Felgyorsult életvitelünkkel szembeállítható a kiállítás fotóanyagán látható nyugalom, hangsúlyozta.

A kiállító családjával vett részt a megnyitón

A szárítópadláson látható képek közül néhány a családi archívumból származik, a legtöbb viszont gyűjtés eredménye: barátoktól, ismerősöktől megőrzésre átvett fotóalbumok anyagából válogatva kerültek hozzá a képi emlékek, illetve jónéhány régi fényképet úgy vásárolt. Padlásról padlásra kerültek a fotók, mondta mosolyogva a kiállító, hisz néhányat ő mentett meg régi házakból és most egy igazán autentikus helyen, a Kékfestő Múzeum szárítópadlásán kaptak helyet.

Híd a múlt és a jelen közt - így jellemezte Bánhelyi József Zoltán a kiállítást. A fotókon magyar, sváb, roma családok rögzített pillanatai, életképek: játszó gyerekek, háziállatok, testvérek portréi, családi felvételek, van esküvői fotó, de hétköznapokat bemutató fénykép is. A képek a Somló környékén, a Kemenesalján, a Bakonyban készültek. A digitális technikát használva Bánhelyi József Zoltán nagyította a régi fotókat és ahol szükséges volt, javította a képek minőségét.

A régi fényképekből álló kiállítást színesíti a Gróf Esterházy Károly Múzeum anyagából származó régi használati tárgyakat bemutató válogatás. A hangulatos, múltidéző tárlat megnyitóján közreműködött Antal Zsuzsanna, Horváth Dorina és Halász Károly, akik lélekhez szóló muzsikával lepték meg a vendégeket. A kiállítás három hónapon át tekinthető meg a Kékfestő Múzeum szárítópadlásán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-05 19:14:21

Megújult a református templom


ajánlott cikk főképe

2019-11-17 20:47:04

A papok és az Ördögpince


ajánlott cikk főképe

2020-01-18 12:16:46

Közös séta az új járdán


ajánlott cikk főképe

2020-01-17 13:51:36

Új darabokkal jelentkezik az S.K. Társulat


PÁPA időjárás