Országos idegen nyelvi verseny a Türr Gimnáziumban


2016-03-19 19:12:20  | cikk: Babos Petra  | 


Országos idegen nyelvi verseny a Türr Gimnáziumban főképe
A Türr István Gimnázium és Kollégium már tizedik éve szervezi meg az országos angol és német idegen nyelvi versenyt az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő középiskolás diákok között. A rangos megmérettetésre az ország különböző részeiről érkeztek a tanulók, voltak Nyíregyházáról és Pécsről is. A verseny célja a diákok megmérettetésén túl, hogy az ország különböző részén élő diákoknak és tanáraiknak lehetőségük nyíljon egymással találkozni és tapasztalatokat cserélni.

A versenyt az iskola igazgatója, Németh Zsolt nyitotta meg, aki elmondta, nagy öröm és egyben megtiszteltetés is számukra, hogy Pápa adhat otthont a versenynek már évek óta. Kiemelte, az AJTP egyik célkitűzése, hogy a diákok magas szinten beszéljenek idegen nyelvet, s nyelvvizsgát is tegyenek, amelyre ez a verseny egy kiváló felkészülési lehetőséget ad.

Csortos Melinda, az idegennyelvi munkaközösség vezetője elmondta, a versenyt nyelvenként egy kategóriában hirdették meg a 10. és 11. évfolyam tanulói számára. Idén 15 intézmény 46 versenyzője érkezett városunkba, hogy összemérje nyelvi tudását.
- A diákok egy 90 perces írásbeli feladatsort oldottak meg: lexikai, írott szövegértési és nyelvtani tesztet kellett kitölteniük, hasonlóan, mint egy középfokú nyelvvizsgán. A feladatsort a türrös nyelvi munkaközösség állította össze és ők is javítják ki. A legjobb 15-15 diák szombaton szóban is számot ad nyelvtudásáról a kéttagú zsűri előtt az előre kiadott tízféle társalgási téma valamelyikéből. A zsűri tagjai mindig olyan tanárokból áll össze, akik nem az iskola tanárai, így az angolosoknál Németh Éva és Budai Gabriella, míg a németeseknél Virág Jánosné és Gerecs Magdaléna bírálják el a versenyzőket. A legjobban teljesítő diákok értékes tárgyjutalomban részesülnek.

A pápai iskolát a 11. F osztályos Bostan Patrícia Izabella képviseli, aki mint mondta, első ízben vesz részt az angol versenyen, ami szerinte egy jó lehetőség a nyelvtudás elmélyítésére és a nyelvvizsgára való felkészülésre. Patrícia sokat tanult és készült a megmérettetésre tanára segítségével, s megoldotta a korábbi évek tesztjeit is.
Bostán Patrícia sokat készült a versenyre

Béresné Tímár Andrea, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium angoltanára szerint ez a verseny kiváló lehetőség arra, hogy az AJTP-ben résztvevő diákok és tanárok találkozzanak és tapasztalatot cseréljenek. Az idén három tanulóval érkeztek, egy németessel és két angolossal, remélik, mindhárman sok élménnyel térnek haza.

Az iskola minden évben kulturális programmal is várja a versenyzőket. Ez alkalommal egy koncertre, a NocTürrN-re invitálták őket péntek estére, melyen türrös diákok és tanárok is játszottak.

Képek:

Eredmények:

Angol:

  1. Szemerédi Regina, Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
  2. Beró Márk, Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata
  3. Budai Réka, Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium

Német:

  1. Balázs Attila, Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza
  2. Domonkos Daniella, Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Eger
  3. Kiss Ágota, Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-05 22:40:09

Megindult az élet a belvárosban


ajánlott cikk főképe

2020-03-16 14:26:05

Az MSZP helyi szervezete felajánlja a segítségét annak, aki igényli


ajánlott cikk főképe

2020-05-10 12:47:03

Szentmise a szabadban


ajánlott cikk főképe

2020-02-19 23:16:45

Kiadványok a város és a járás kincseiről