Angolul olvasni móka


2016-03-22 20:36:02  | cikk: Babos Petra  | 


Angolul olvasni móka főképe
Hagyományteremtő szándékkal tavaly rendezték meg első ízben a Tarczy Lajos Általános Iskolában a Reading in English is Fun elnevezésű angol nyelvi olvasási versenyt. A megmérettetés nagy népszerűségnek örvendett, ezért az idei évben is megszervezték.

Hardi Tünde tagozatvezető, a verseny megálmodója kérdésünkre elmondta, tavaly mind az 5-6., mind a 7-8. évfolyamon egy-egy vendégcsapat volt csak, de nagy örömükre az idén már hat iskola képviselteti magát, s összesen húsz csapat méri össze tudását, négy kategóriában, hiszen külön értékelik a normál és emelt óraszámban tanulókat. Idén először versenyzett a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Batsányi János Két Tanítási Nyelvű tagozatának két csapata is, akikkel gyümölcsöző a kapcsolatuk.
-A gyerekeknek angolul kellett elolvasniuk könnyített verzióban egy-egy könyvet. A versennyel nem titkolt szándékunk, hogy megszerettessük az olvasást, és kihasználjuk mindazt az előnyt, melyet az idegen nyelv tanulásában az olvasás betölt. Bővül a szókincsük, megtanulnak idegen nyelven gondolkodni, miközben a történet elrepíti őket egy ismeretlen világba. Az idén Robert Lewis Stevenson: A kincses sziget és Mark Twain: Tom Sawyer című regénye szolgált a verseny alapjául. Talán csak a véletlen hozta így, de mindkét regényben elrejtett kincs után kutattak a főhősök, és ahogy az a mesék világában lenni szokott, a jók is meg a rosszak is megkapták megérdemelt jutalmukat – mondta a szervező.
A versenyzők szebbnél szebb plakátokat készítettek előzetesen

A csapatverseny két külön teremben zajlott, ahol a tanulók bemutathatták az előzetesen elkészített plakátjaikat, kiemelve kedvenc szereplőjüket, illetve számítógépen készített prezentációikat a rövid összefoglalóval. A megmérettetésen volt igaz-hamis játék és szövegrészlet felismerő feladat is.
Porga Adrienn, a Munkácsy iskola 8. osztályos diákja, elmondta, örömmel vettek részt a versenyen, amire sokat készültek tanáruk segítségével. A lányok szeretik az angolt, s rengeteget gyakorolták a helyes kiejtést, a szöveg pontos ismeretét.

A zsűriben helyet foglalt a Petőfi Sándor Gimnázium két angolnyelvtanára, Bognár Anita és Botár András, illetve két petőfis diák a két tannyelvű tagozatról, Szijártó Bianka és Englert Georgina. A legjobbak könyvjutalomban részesültek.

Hardi Tünde hozzáfűzte, kollégáival azt tapasztalják, hogy a diákok szívesen olvasnak angolul, s mivel ez egy hiánypótló verseny, jövőre is szeretnék megszervezni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-01 21:21:34

A kerek születésnaposokat köszöntötték a nyugdíjasok


ajánlott cikk főképe

2020-06-28 15:24:06

90. születésnapján köszöntötték Takács Károlynét


ajánlott cikk főképe

2020-05-09 19:10:36

A sportcsarnok küzdőterén is megindult a munka


ajánlott cikk főképe

2020-07-23 15:15:16

Ez lesz Izrael jövője?