VI. Koko-Gym Gála


2016-03-27 11:00:41  | cikk: Haraszti Gábor  | 


VI. Koko-Gym Gála főképe
14 K1 és thai boksz mérkőzés színesítette a Sportcsarnokban hatodik alkalommal megrendezett Koko-Gym Küzdősport Gálát. A pápaiak mellett a győri valamint a tatabányai testvérklub harcosai, bonyhádi, mosonmagyaróvári, miskolci, ajkai versenyzők egyaránt ringbe léptek, sőt még Angliából is érkezett ellenfél. A gála keretein belül profi négyes K1 tornát is láthatott a szép számú nagyérdemű. A rendezvény egyik legfontosabb célja az volt, hogy a pápai harcosok hazai közönség előtt megmutathassák magukat, és egy jó hangulatú környezetben adjanak számot tudásukról. Hét pápai induló volt a két szünettel tarkított, profin megszervezett és levezényelt esten, a mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy több alkalommal is extra menetet kellett elrendelni, a pontozóbírák ugyanis nem tudtak döntésre jutni. Kezdésként -65 kilogrammban a hazai színekben versenyző Kiss Péter lépett szorítóba, aki megosztott pontozással a ráadás menetben gyűrte le ellenfelét. Élete első meccsén Vizkeleti Kristóf sajnos alulmaradt, a -100 kilogrammosok között viszont Frum István 2-1-es pontozással megszerezte a győzelmet. Kovács László bonyhádi ellenfelét, Molnár Károly az angol Aftab Miahot verte egyhangú pontozással. A gála egyik leglátványosabb és legjobb összecsapását Kocsis Rajmond vívta, a pápai fiatalember kiválóan küzdött és mindent megtett a győzelemért, sajnos a bírák másképp látták és nem kis meglepetésre ellenfelét, Perge Bencét hozták ki győztesnek.
- Ahogy általában lenni szokott, tudtuk, hogy fordított alapállású és magasabb lesz nálam az ellenfél, próbáltunk változtatni a taktikán, hogy nem előre megyek, hanem kicsit játékosabban mozgok és mozgatom az ellenfelet. Úgy éreztem bentről, hogy meglesz a meccs, az első menet egyértelműen az enyém volt, a másodikról tudtam, hogy elment, viszont a harmadik két percben beleadtam mindent, sajnálom, hogy a bírók nem így látták, ilyen ez a sport – tette hozzá Kocsis Rajmond.
A gála utolsó pápai fellépője Csongrádi Máté volt, aki egyhangú pontozással nyert, a profi négyes torna döntőjét Sebestyén Dániel Meszlényi Gábor ellen vívta, végigment a meccs, végül a mosonmagyaróvári Meszlényi vihette haza a pénzdíjat és az egy méteres trófeát. A rendezvény végét követően Korpics Gábor elégedett volt mind az érdeklődéssel, mind pedig a színvonallal, Kocsis Rajmond meccse miatt viszont láthatóan csalódott volt.
- Úgy vélem, ez volt az eddigi egyik legszínvonalasabb gálánk, hét tanítványom közül öten is nyerni tudtak, de az én számításaim szerint ez a szám nem öt, hanem hat, ugyanis én Kocsis Rajmond meccsét is győzelemként könyvelem el, egyáltalán nem értek egyet a bírák döntésével, nem tudom melyik meccset nézték, úgy gondolom, minden menet a miénk volt, az ellenfél egy kombinációt nem ütött, és három fejrúgás miatt nekiadták a mérkőzést. A K1 trófea jó helyre került, Meszlényi Gábor megérdemelten végzett az élen, külön köszönet Sebestyén Dánielnek, aki a sérült Floruta Levente helyére beugrott. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a gála sikeréhez bármilyen módon hozzájárult. Köszönet a csapatoknak, a szponzoroknak, a versenyzőknek, a fellépőknek, a rendezőknek, a szövetség vezetőinek, szüleimnek az áldozatos munkájukért, nem utolsó sorban a nézőknek, hogy ennyien eljöttetek szurkolni és támogattátok egyesületünket. Tanítványaim közül mindenkire rettentő büszke vagyok!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-24 19:49:50

Munkába állt a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 19:47:56

Szigorú intézkedések a sportéletben


ajánlott cikk főképe

2020-03-12 17:55:31

Egy tucat PELC gól


ajánlott cikk főképe

2020-04-13 17:35:33

Jótékonysági virtuális meccs pápai részvétellel