Büszkék a Perutz névre


2016-08-03 21:15:16  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Büszkék a Perutz névre főképe
Május végén számoltunk be arról, hogy a Perutz család utolsó élő leszármazottja, Marionn Perutz családfakutatása kapcsán Pápára látogatott, melynek keretében megtekintette a családjáról elnevezett stadiont és találkozott a játékosokkal. A vezetőség egy aláírt mezt is ajándékozott a hölgynek, aki Bocskay László elnök kíséretében nagy örömmel tett sétát a létesítményben. A csapat nyár elején nem utoljára találkozott a Perutz család rokonaival, ugyanis a szerdai edzés előtt ismét vendégek érkeztek a klubházba, ezúttal a család hat tagját köszöntötte az elnök. Marionn Perutz másodjára, Angliában élő unokatestvére, felesége és gyermekeik valamint Brazíliában élő unokája először vendégeskedett városunkban.
- Jó pár hónapja tartjuk a kapcsolatot Marionn Perutz-cal, aki családtagjainak hosszas élménybeszámolót tartott pápai élményeiről – mesélte a klub elnöke. A Perutz családnak a világ minden táján él rokona, ők el sem tudták képzelni, hogy a Perutz nevet egy focicsapat, sőt egy stadion is viseli. Marionn májusi látogatása után több mezt ajándékoztunk a családtagoknak, akik akkor is és most is büszkén viselték a sárga dresszt. A kapcsolat nem szakad meg, a jövőben is szeretettel látjuk őket nálunk.
Marionn Perutz Angliában élő hozzátartozói – a hosszas nyári élménybeszámoló után - mindenképp szerették volna személyesen is megtekinteni a várost, és természetesen a stadiont.
- Angliában élő unokatestvéremmel több e-mailt is váltottam, és a végén úgy határoztak, hogy saját szemükkel is szeretnék látni a stadiont – mesélte az Ausztriában élő 78 éves hölgy. A nevükben elmondhatom, hogy nagyon boldogok, hogy sikerült összehozni ezt a mai napot. Szeretnék köszönetet mondani a csapat vezetőinek, amiért mezeket küldtek nekünk és ezúttal is nagyon kedves házigazdák voltak. Brazíliába, az Egyesült Állomokba és Angliába is kerültek a felszerelésből, és büszkén mondom, hogy az unokatestvérem gyermekei a család hatodik generációját képviselik, fiatal koruk ellenére ők is végtelenül büszkék felmenőikre.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-01-27 16:06:47

Az ETO volt a legjobb


ajánlott cikk főképe

2019-01-08 12:58:26

Véget ért a téli pihenő a Perutz FC számára


ajánlott cikk főképe

2019-05-14 19:04:09

Pápai sikerek a megyei díjugrató bajnokságon


ajánlott cikk főképe

2019-02-23 12:23:36

100 pont fölé jutott a Concordia Motax KC Pápa


PÁPA időjárás