Emberfelettit küzdöttek


2016-08-07 17:04:06  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Emberfelettit küzdöttek főképe
Kiváló időjárási körülmények között, remekül előkészített pályán rendezte meg a Cardiomax SE első, hagyományteremtő szándékkal életre hívott futóversenyét. A megmérettetésen a szervezők két távra várták a futók jelentkezését, összesen mintegy 320-330 résztvevője volt a versenynek, melyen nemcsak a 21 kilométeres félmaratoni távot lehetett teljesíteni, hanem egy rövidebbet is, a hét kilométereset. A mezőnyt a megnyitón dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte, akit néhány órával később a 21 kilométeres táv büszke teljesítőjeként köszönthettük is a célban (2:06:14). Elsőként a minimaraton indulói sorakoztak fel a rajt mögé, akik egy kört tettek a Fő tér - Kossuth Lajos utca - Major utca - Cinca sor - Árok utca - Március 15. tér - Tókert utca - Ady Endre sétány - Várkert - Várkert utca - Vajda Péter lakótelep - Gróf út – Fő tér útvonalon. Nem sokkal utánuk a félmaraton mezőnye is útnak indult a rajtkapun keresztül, rájuk három embert próbáló kör várt. Az önkénteseknek köszönhetően a szervezők több frissítőpontot is el tudtak helyezni a szakaszokon, melyekre szükség is volt, hiszen a melegben igencsak megcsappantak az erőtartalékok, többen meg is álltak egy rövid időre. Voltak, akik éremért, mások saját korlátaik átlépéséért indultak, a mezőny ezt leszámítva is rendkívül vegyes volt, fiatalok, idősebbek, félprofik és amatőrök egyaránt rótták a köröket. A félmaratoni távon elsőként Boroznaki Lajos ért célba, aki 1:18:55-ös idejével nemcsak a 30-43 éves korosztályt nyerte meg, hanem az abszolút kategóriában is első lett.
- A futás jólesett, viszonylag simán is sikerült nyernem, hiszen két perccel a második helyezett előtt értem célba. Jól ment az első kör, aztán a másodikra sikerült rágyorsítanom, a harmadikat pedig egy kiegyensúlyozott tempóval abszolváltam. Külön nem készültem a mai kupára, hiszen rendszeresen futok, az ELTE SE igazolt versenyzője vagyok, hetente körülbelül 80-120 kilométert szoktam futni, jelenleg a Budapest Maratonra készülök. Feleségem biztatott, hogy induljak el a versenyen, nagyon jól éreztem magam, köszönet a szervezőknek.
Dr. Áldozó Tamás unokaöccsével két óra hat perc alatt teljesítette a 21 kilométeres távot.
- Amikor tavasszal értesültem a versenyről, rögtön beneveztem, úgy gondoltam, ha a nevem nyilvánosságra kerül, már nem tehetem meg, hogy nem indulok. Az elmúlt hónapokban rendszeresen 8-10 kilométereket futottam a Várkertben, ezért úgy határoztam, a félmaratonnak vágok neki. Elégedett vagyok, hiszen életemben ennyit egy huzamban soha nem futottam, és sikerült teljesíteni a vállalt távot, ez volt a cél. Természetesen volt holtpont, az utolsó körben már nagyon számoltam a kilométereket - osztotta meg a versennyel kapcsolatos tapasztalatát a polgármester.
Szabó György Vilmos, a Cardimoax SE elnöke az eredményhirdetés után elégedetten összegezte a versenyt.
- Tavaly fogalmazódott meg bennünk az ölet, hogy rendezzünk egy félmaraton futóversenyt Pápán – idézte fel a kezdeteket az elnök. Nagy lelkesedéssel vágtunk neki az előkészületeknek, és miután meghirdettük a versenyt, közel 250 előnevezés érkezett, ami azt mutatta, hogy van igény városunkban egy ilyen típusú erőpróbára. Nem számítottunk ekkora érdeklődésre, a verseny napján a helyszínen további 70 nevezést regisztráltunk, így megközelítőleg 330-an húztak futócipőt a mai napon. Az indulók fele volt pápai illetve környékbeli, mellettük Győrből, Budapestről, Szombathelyről, sőt még a határainktól túlról is érkeztek versenyzők. Több egészen kiváló eredmény is született, közülük is kiemelkedik Boroznaki Lajos 1 óra 18 perces félmaratoni ideje, ami elképesztően jó teljesítmény. Nagyon köszönjük az önkormányzat, az Esterházy-kastély, a Várkertfürdő és a névadó szponzorunk támogatását, nélkülük nem jöhetett volna létre ez a mai nap, bízom benne, hogy jövőre is találkozunk - értékelte a viadalt Szabó György Vilmos.

Eredmények:

Férfiak (7 km 16-29 év)
1. Vörös Gábor (0:27:19)
2. Vörös András
3. Vásárhelyi Szabolcs

Férfiak (7 km 30-43 év)
1. Molnár Máté (0:26:21)
2. Varga Péter
3. Kusztor Ferenc

Férfiak (7 km 44 év fölött)
1. Lajtos Márton (0:26:37)
2. Bognár László
3. Gáspár Ferenc

Nők (7 km 16-29 év)
1. dr. Tóth Csilla Noémi (0:34:13)
2. Hegyi Barbara
3. Majsa Nikolett

Nők (7 km 30-43 év)
1. Kersner Orsolya (0:34:55)
2. Palotainé Fodor Katalin
3. Hécz Gabriella

Nők (7 km 44 év fölött)
1. Vásárhelyi Éva (0:32:30)
2. Kósa Szilvia
3. Babály Katalin

Férfiak (21 km 16-29 év)
1. Hegedüs Tamás (1:22:15)
2. Gorza István
3. Bognár Tamás

Férfiak (21 km 30-43 év)
1. Boroznaki Lajos (1:18:55)
2. Balhási Ákos
3. Horváth Balázs

Férfiak (21 km 44 év fölött)
1. Katafai László (1:29:44)
2. Tamás Attila
3. Renzo Bosio

Nők (21 km 16-29 év)
1. Sztupák Regina (1:47:25)
2. Puskás Noémi
3. Nagy Alexandra

Nők (21 km 30-43 év)
1. Boroznakiné Hosszu Andrea (1:39:22)
2. Kövér Hajnalka
3. Pongrácz Barbara

Nők (21 km 44 év fölött)
1. Kresner Krisztina (1:44:40)
2. Szabó Bernadett
3. Konczné Recska Henriette

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-07-31 16:32:36

Válogatott kerettag lett a PELC játékosa


ajánlott cikk főképe

2018-12-03 16:52:50

Jótékonysági Mikulás futás


ajánlott cikk főképe

2018-10-10 10:03:17

Első nemzetközi versenyén érmet szerzett a pápai kalapácsvető


ajánlott cikk főképe

2018-08-07 18:51:42

Vasárnapra kerül az összes bajnoki az NB III-ban