Megindult a gyalogos közlekedés a Szent István úti hídon


2016-08-09 13:15:43  | cikk: HuHa  | 


Megindult a gyalogos közlekedés a Szent István úti hídon főképe
Tegnap leaszfaltozták a Szent István úti híd útpályáját, ezzel befejeződtek a nagy gépekkel zajló munkálatok, már csak a tereprendezés, takarítás maradt hátra – tudtuk meg a helyszínen a kivitelezőtől. Az elmúlt hetekben elvégezték a betonozási munkákat, az időjárásnak köszönhetően jó ütemben tudtak haladni, és mostanra a betonréteg elérte szilárdulásának nyolcvan százalékát, így megkezdhették az aszfaltozást. Vörös László, a kivitelező cég vezérigazgatója elmondta, a betonozáshoz szükséges aládúcolást még nem bontották el, így az aszfaltozógép által okozott terhelés nem jelentett problémát, annak ellenére sem, hogy még a betonrétegnek néhány napot szilárdulnia kell.
-A járda aszfaltozása és a járdaszegélyek helyreállítása már megtörtént a múlt héten, az aszfaltozás befejezése után pedig lemossuk az útpályát, letakarítjuk a munkaterületet, és rendezzük az Erzsébet liget és Várkert munkával érintett zöldfelületeit – közölte tegnap a vezérigazgató.

Vörös László vezérigazgató mutatja a helyszínt Áldozó Tamás polgármesternek és Molnár István osztályvezetőnek

Áldozó Tamás a kivitelezés előrehaladásával kapcsolatban úgy fogalmazott, akik figyelték a híradásokat, pontosan tudhatták, hogy a munkálatok előrehaladásában mikor mi következik, így azt is, hogy jó ütemben halad az építkezés. A városvezető örömét fejezte ki, hogy a gyalogos közlekedés megindulhat az érintett szakaszon, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, most még csak a gyalogosok használhatják a hidat, hiszen az útpálya teljes elkészülése után következik a műszaki átadás, majd az engedélyezési eljárás, aminek a végén az érvényes használatba vételi engedély birtokában nyithatják meg a hidat a gépjárműforgalom előtt. Ez pedig néhány hetet biztosan igénybe vesz.

A járdát mától használhatják a gyalogosok

A polgármester azt is elmondta, a Zöld város projekt keretében, melyre pályázott a város, az Erzsébet liget és a Várkert rehabilitációja történhet meg, a két zöldfelület közötti közlekedési összeköttetés megvalósítását pedig ezzel a munkával már megalapozták, hiszen a híd alatt biztosítható lesz a gyalogos és kerékpáros közlekedés. A közlekedésbiztonság szempontjából ez fontos előrelépést jelent a nagy forgalmú útszakaszon.

A gyalogos forgalom előtt tehát mától nyitva áll a Szent István út, a járművek elől azonban még le van zárva az útpálya. Mind a kivitelező, mind a városvezető azt kérte a közlekedőktől, motorral, gépkocsival ne próbáljanak áthaladni az érintett - és egyébként kordonnal lezárt - szakaszon.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-31 13:18:22

Pápai lettem, bízom benne, hogy a kialakult barátságok, emberi kapcsolatok megmaradnak - Szijártó László atyával beszélgettünk


ajánlott cikk főképe

2020-06-13 20:13:44

Társadalmi munka a Forrás tanösvényen


ajánlott cikk főképe

2020-07-09 23:18:25

Pápai rege - Molnár Lajos visszatekintő kiállítása a könyvtárban


ajánlott cikk főképe

2020-07-02 16:37:39

Ismét várja a látogatókat a zsinagóga