A világháborús síroknál koszorúztak a huszárok


2016-08-13 13:01:08  | cikk: Babos Petra  | 


A világháborús síroknál koszorúztak a huszárok főképe
Az I. világháborús síroknál koszorúzott tegnap délután a Pápai Huszáregyesület. Az Alsóvárosi temetőben tartott megemlékezésen Tóth Kálmán, az egyesület egyik alapítója mondott beszédet.
-Az anyakönyvek tanúsága szerint Pápán 150 halott nyugszik, (a hadifoglyok nélkül), akik az Alsó-és Felsővárosi temetőben vannak eltemetve. A Monarchia hadserege soknemzetiségű volt, főként román, bosnyák, német és magyar katonák alkották. 1914 októberében létrehozták Pápán a kisegítő kórházat, így gyakorlatilag a város összes oktatási intézményében gyógyították a háború sebesültjeit. Több mint 1600 sebesült ellátására számítottak, de tényleges adat nincs arról, hogy mennyit láttak el pontosan. 1914 decemberében a polgármester külön sírhelyet jelölt ki az Alsóvárosi temetőben a kórházban elhunytaknak, ahová egyre többen kerültek. Nemcsak az Alsóvárosi temetőben temették a katonákat, hanem a Kálváriára is. A pápaiak gondozták a sírokat, virágot ültettek és keresztet is állítattak. 1918 augusztusában a Pozsonyi Katonai Parancsnokság kezdeményezte a kórház áthelyezését, megszűntetését, majd ez év szeptemberében értesítették a várost a kórház megszűntetéséről, s ekkortól befejeződtek a temetkezések is – mondta Tóth Kálmán, majd Bolla Kálmán egyesületi elnökkel elhelyezték a megemlékezés koszorúját, fejet hajtva a hősi halált halt áldozatok előtt.

A megemlékezések sora szombaton és vasárnap folytatódik. Ma délután nagyszabású és látványos hadijátékkal elevenednek meg a Bajvívó téren az első világháborús történelmi események, míg vasárnap a pápai hősök emléke előtt tisztelegnek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-02 21:32:16

Kézbe vehető történelem - Értékes lelet került elő Pápa határában


ajánlott cikk főképe

2020-08-08 21:02:35

131 karantén városunkban


ajánlott cikk főképe

2020-06-21 19:33:40

Sikeres volt a nemzetközi kutyakiállítás


ajánlott cikk főképe

2020-05-08 15:27:20

Virágos közterületek, kijavított úthibák