Venczel duplájával győzelem az idénynyitón


2016-08-14 19:32:00  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Venczel duplájával győzelem az idénynyitón főképe
A Pápai Perutz FC a 2016/2017-es megyei első osztályú labdarúgó bajnokságnak Csetényben vágott neki. Az előző kiírás 9. helyezettjének otthonában minden csapat megszenved a pontért, pontokért, így Marton Miklós csapata is nehéz 90 percre számíthatott. Négy nappal ezelőtt a Magyar Kupában is találkoztak a felek – igaz a bajnokihoz képest más összeállításban - akkor a pápaiak 5-0-s győzelmet könyvelhettek el. A hétközi találkozóhoz képest egy kivételtől eltekintve Marton Miklós teljesen megváltoztatta a kezdő 11-et, a mieink a Simon – Horváth Á., Kovács, Szalai G., Bolla – Horváth T. – Nagy P., Baldauf, Somogyi, Szép - Venczel összetételben várták a kezdő sípszót. Az első félidőben kissé megilletődötten játszottak a mieink, ennek ellenére az ő akaratuk érvényesült. A 19. percben meg is szerezték a vezetést, egy pontrúgás után Venczel bólintott a kapuba. A 0-1-es állás meg is maradt a szünetre. Fordulás után feljavult a mieink támadójátéka, több lehetőséget is kidolgoztak, sajnos ezek megint kimaradtak. A 68. percben Venczel húzta meg a szélen a labdát, középre adásába szerencsétlenül ért bele az egyik hazai védő, így kötött ki a hálóban a labda. A folytatásban az eredmény nem változott, a Perutz FC négy nap alatt másodszor is legyőzte a csetényieket, és jól kezdte az idei kiírást.

Marton Miklós: Megérdemelten nyertünk, ellenfelünk 90 perc alatt mindössze egy lehetőséget tudott kidolgozni. Főleg a második félidei játékkal voltam elégedett, bár helyzetkihasználás terén továbbra is a tavalyi formánkat idézzük, de dolgozunk azon, hogy a folytatásban ez megváltozzon.

Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság, 1. forduló
Csetény – Perutz FC (v.: Babos) 0-2 (0-1) Gsz.: Venczel 2 (’19, ’68)

Csetény: Valler – Gersics (’76 Komenda), Kovács, Csomai, Hornyacsek – Vincze, Csik (’46 Rummel), Nagy (’68 Hornyacsek), Szenft – Bíró, Bánszegi

Perutz FC: Simon – Horváth Á., Kovács, Szalai G., Bolla (’84 Barcsa) – Horváth T. - Nagy P. (’57 Udvardi), Baldauf (’85 Györkös B.), Somogyi, Szép (’81 Ughy) - Venczel (’91 Hornyacsek)

A bajnokság augusztus 21-én 17 órától Balatonalmádiban folytatódik, előtte négy nappal, augusztus 17-én a kupában Balatonfüredre utazik a csapat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-25 13:19:27

NB III: Esély a folytatásra?


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 19:47:56

Szigorú intézkedések a sportéletben


ajánlott cikk főképe

2020-07-07 13:33:28

Tagokat is toboroztak a kézitáborban


ajánlott cikk főképe

2020-07-12 16:25:19

Helytállt a Perutz a Kaposvár ellen