Magyar Kupa: A hajráig szoros volt


2016-08-17 19:47:57  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu archív  | 


Magyar Kupa: A hajráig szoros volt főképe
A Csetény elleni fölényes győzelem után a Magyar Kupa harmadik fordulójában Balatonfüredre látogatott a Perutz FC. A megyei rivális otthonában Marton Miklós ezúttal is pihentette kulcsjátékosait, a fiatalok mellett azok kaptak lehetőséget, akik az alapozás során munkahelyi és egyéb elfoglaltságok miatt nem tudták látogatni a tréningek többségét. A vendégek a Nagy Z. – Barcsa, Barth, Bolla, Györkös Z. – Lőke – Udvardi, Iványi Györkös B., Hornyacsek – Farkas összetételben 4-1-4-1-es taktikai hadrendben vágtak neki az első félidőnek, a cserepadon több 1998-as, '99-es születésű labdarúgó foglalt helyet, többek között Mogyorósi Martin, Tauber Dominik és Balogh Barnabás is bevetésre várt. Mozgalmasan telt az első tíz perc, hiszen a nyolcadik percben Sergő révén a hazaiak szerezték meg a vezetést, két perccel később Farkas Bence szép egyéni akciójából jött a válasz, a fiatal támadó 1-1-re módosította az állást. Az első félidőben több gólt nem is láthattak a nézők. A második 45 percben egészen a hajráig úgy tűnt, tizenegyesekkel dől el a továbbjutás, a 76. percben a kispadról reklamálásért Orovecz Andrást kiállította Pilinger játékvezető, négy perccel később pedig a Balatonfüred Balogh öngóljával ismét megszerezte a vezetést, sőt szinte a középkezdésből Sergő második találatával kettőre növelte a különbséget, és kialakította a 3-1-es végeredményt. A megfiatalított Perutz FC jól helytállt a fürediek otthonában, és egészen a hajráig jó esélye is volt a továbbjutás kiharcolására. A bajnokságban augusztus 21-én ismét idegenbe utazik a csapat, a Balatonalmádi elleni meccs 17 órakor kezdődik.

Marton Miklós: Az első félidőben kimondottan jól játszottunk, a helyzeteink alapján több góllal is vezetnünk kellett volna. A második játékrész hajrájára elfogytunk, két pontrúgás és egy kapushiba eldöntötte a továbbjutást. A vereség ellenére nem vagyunk elégedetlenek, hiszen jól helytálltunk a kulcsemberei többségét felvonultató Balatonfüred ellen.

Magyar Kupa 3. forduló
Balatonfüred – Perutz FC 3-1 (1-1) Gsz.: Sergő 2, Balogh (öngól) ill. Farkas B.

Balatonfüred: Szalkai – Emperger, Garics, Aranyi, Reznyák (’46 Hahn) – Kós, Tóth P., Miskei (Tóth G.), Pióker (’63 Krén) – Sergő, Mátó

Perutz FC: Nagy Z. – Barcsa, Barth, Bolla, Györkös Z. ('74 Németh Á.) – Lőke – Udvardi, Iványi Györkös B. ('67 Szabó E.), Hornyacsek ('60 Balogh) - Farkas

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-07 13:33:28

Tagokat is toboroztak a kézitáborban


ajánlott cikk főképe

2020-04-07 16:49:08

Több mint 32 millió forint jut sporttámogatásra


ajánlott cikk főképe

2020-06-30 10:09:40

Leimeiszter Ábel, a színötös úszó


ajánlott cikk főképe

2020-04-09 16:50:47

Visszavonult a korábbi pápai közönségkedvenc