Zarándoklat a gyermekáldásért


2016-08-28 10:14:00  | cikk: Babos Petra  | 


Zarándoklat a gyermekáldásért főképe
Hívek ezrei vettek részt tegnap az 1Úton Zarándoknapon az ország különböző részein. A Mária Út teljes szakaszán egy közös célért, a gyermekáldásért szervezett zarándoklatot a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió augusztus 27-én, Nagyboldogasszony ünnepe után. Ez a minden évben megrendezendő zarándoknap az 1Úton nevet viseli, és több száz települést érint Ausztriában, Erdélyben és Magyarországon egyaránt.
Pápára két útvonalról érkeztek a zarándokok. Az egyik csoport Mihályházáról, a másik Nagytevelről indult, a napot a Szent József kápolnában zárták közös szentmisén.
Kemény Éva két éve vezeti a Mihályházáról induló zarándokokat, akikkel 15 kilométert tettek meg. Mint mondta, a zarándoklás olyan ősi életforma, mely lépésről lépésre közelebb visz önmagunk, embertársaink és Isten felé, miközben kinyitja előttünk a világot.
A Mihályháza felől érkezőket Kemény Éva vezette
-17 fővel indultunk Mihályházáról a délelőtti órákban. Nagy örömünkre minden településéről, amit érintettünk, csatlakoztak hívek, idősek és fiatalok egyaránt – mondta Kemény Éva, aki szerint a zarándoklat próbára teszi az embert. A mihályházi szakasz vezetőjétől megtudtuk, az országban nagyon sokan zarándokoltak velük egy időben, ami szintén jó érzés. A Mária útnak a pápai szakaszát Ferenc pápáról nevezték el. Úgy gondolja, a zarándokolás egy életforma, remélik, jövőre is részt vehetnek benne.
A gyalogút során a falukban együtt énekeltek, imádkoztak a résztvevők, két település között pedig mindenki elgondolkodott, elmélyült, így a zarándokok önmagukkal  is szembesülhettek, felfedezték a természet szépségeit, a táj gyönyörűségét. Kemény Éva szerint a gyalogos zarándoklatokban az a szép, hogy sokáig csodálhat egy-egy szép természeti képződményt, mint például a Somlót és a Kőris-hegyet, s a Bakony vonulatát.
Wurm András, a nagyteveli imacsoport vezetője elmondta, harmadik éve vesznek részt ezen a zarándoklaton. Első évben három fővel, idén már tizennégy fővel képviseltették magukat. Mint mondta, a közel 11 kilométeres távot több kisebb megállóval három és fél óra alatt teljesítették. Jó érzés, hogy a pápaiakkal és a környékbeliekkel együtt zarándokolnak ezen az úton, s közben imádkoznak, elmélkednek és feltöltődnek.
Wurm András csapata az Öreghegyben is járt
Tardos Gézáné Enikő néni már harmadik éve zarándokol az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap pápai szakaszán Mihályházáról indulva. Az idős hölgy hírportálunknak elmondta, út közben a gyermekáldásért imádkoztak, az út nem volt nehéz, csak egy kicsit fárasztó a nagy meleg miatt, de szerinte nagyon jó egy ilyen zarándoknapon részt venni, hiszen aki még korábban nem volt hasonlón, az nem is tudja, milyen csodás érzés. Enikő néninek több unokája van már, de a nagyobbak már nem itt élnek, a kisebbek pedig meg még nem bírnák a sok gyaloglást, de reméli, amint nagyobbak lesznek, eljönnek majd vele. Az idős hölgy, ha egészsége engedi, jövőre is részt vesz a zarándoklaton.
Salgó Ferenc köszöntötte a zarándokokat
A Szent József kápolnában Salgó Ferenc kanonok-plébános köszöntötte a zarándokokat, aki örömét fejezte ki, hogy ennyire sokan vettek részt ezen a zarándoknapon. Mint mondta, az idén a gyermekáldásért zarándokoltak, ami a nemzet jövője. Az egyház számára is fontos, hogy minden gyermek megszülessen, akit a jó Isten ajándékozni akar. Imádkoztak azért, hogy a megfogant gyermekek megszülessenek, illetve, azokért, akiknek nem születhet gyermeke azok is bizalommal kérjék Isten áldását.
A zarándokút során aláírást is gyűjtöttek. Böjte Csaba ferences szerzetes arra kérte Ferenc pápát, hogy június elsejét szentelje a Gyermek Jézus ünnepének, hogy ezen a szép napon a gyermek Jézust és a világ valamennyi gyermekét, valamint a gyermeket vállaló szülőt együtt megünnepelhessék.
Az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap pápai szakasza agapéval zárult.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!