Készülnek az új tanévre


2016-08-30 22:35:41  | cikk: ha  | 


Készülnek az új tanévre főképe

A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskola tánc tagozatának növendékei rendszerint edzőtáborral készülnek fel, melegítenek be az új tanévre. Idén augusztus 29 és 31. között, hétfőtől szerdáig dolgozik együtt a több mint 50 diák.

Egy órás bemelegítéssel indul a nap 

Müller Anita tagozatvezető elmondta, hogy az évkezdő tábor azért jó, mert így a belépő 9. évfolyamosok a nagyobbak segítségével, őket követve felveszik a ritmust, beilleszkednek a művészeti képzés rendjébe, ismerkednek az iskolával, a kollégisták a várossal is. A 2016-17-es tanévben 12 új táncos növendék van, közülük tizen néptáncosok, ketten pedig színpadi táncosok. A pápai Döbröntei Nóra kicsi kora óta táncol, szeretne ezzel foglalkozni felnőttként is. Mint mondta, az edzőtábor kemény, de nagyon jól érzi magát, mert remek a közösség.

A kilencedikeseket a felsőbb évfolyamosok segítik, a most végzős Baksai Réka például örömmel mondta, hogy sok tehetséges, lelkes új diák van, akiknek kitartást kíván az előttük álló öt évre, hisz ahogy mondta, ez a képzés nem a "táncikálásról" szól, hanem a komoly, fegyelmezett munkáról.

A tánctörténeti órákat Kővágó Zsuzsanna tartja

A táborban vannak közös foglalkozások, ahol a tanszakok és évfolyamok együtt dolgoznak, ilyen például a közös bemelegítés, tréning és az elméleti rész is. Ahogy tavaly, így idén is Kővágó Zsuzsanna, a Magyar Táncművészeti Főiskola magántanára tartja a tánctörténeti kurzust a refis művészetis diákoknak. Elmondta, hogy ezúttal az ókori kultúrák tánchagyatékáról beszél a diákoknak, de úgy, hogy XX. századi műalkotásokkal, például filmmel illusztrálja, hogy miként van jelen az ókori hatás a mai művekben. Előadásában kitért többek közt a héber, az arab, a görög és a római táncos tradíciókra is.

Az évfolyamonkénti foglalkozásokon aztán már külön dolgoznak a néptáncosok és a színpadi táncosok is tanáraikkal, jó alapozás ez a következő időszakra, amikor már minden nap a szakmai órákról, a próbákról, a mozgásról szól majd.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!