Farsangolás Pegazus módra


2017-01-29 13:39:54  | cikk: Babos Petra  | 


Farsangolás Pegazus módra főképe
Hamisítatlan farsangi hangulat, önfeledt vidámság fogadta szombaton délelőtt a Pegazus Színház vendégeit. A hagyományos családi nap keretében számos játék várt idén is kicsikre és nagyokra. A pápai teátrum már hosszú évek óta rendszeresen megszervezi a különböző ünnepekhez, jeles napokhoz kötődő családi napokat. A szombat délelőtt a társulat Szent István úti épületében a farsang jegyében zajlott.
Az ügyes kezűek már a reggeli órákban kézműves foglalkozásokon alkothattak, majd Hamupipőke birodalmába látogattak el a gyerekek. Rövid átállás után a maskarások lepték meg a megjelenteket, köztük tigrisek, pókemberek és hercegnők hada vonult a színpadra, ahol aztán bemutatkoztak a közönségnek. Nagy volt az öröm, amikor egy pegazus is megjelent a felvonulók között. A tombolán szép játékokat nyerhettek, a négypróbán ügyességükről adhattak számot a családi nap résztvevői.
A fehér egyszarvú, szárnyas ló
–Fontosnak tartjuk, hogy jól érezze magát a közönség, persze ez ilyenkor más, mint egy bábelőadáson. Örülünk, hogy a család együtt tud játszani és szórakozni egy délelőttön. Nagy örömünkre idén sokan ellátogattak a farsangi program, amelyen a hagyományos programok valósultak meg a kézműves játszóházaktól a bábelőadáson át a négypróbáig – tájékoztatta hírportálunkat Sarkadi Nagy László igazgató, aki hozzáfűzte, jövő héten folytatódik az új bábelőadásuk bemutatója, valamint február 15-től ismét több ezer mackó várja a Pegazus barlangba a gyerekeket. A színházigazgató felhívta a figyelmet az Ujjé, a ligetben című farsangi előadásra is, melyet február 25-én tartanak a társulat színháztermében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-16 20:12:04

Az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja a pápai mentőállomáson


ajánlott cikk főképe

2019-07-02 13:24:05

Játék és szórakozás - falunap volt Borsosgyőrön


ajánlott cikk főképe

2019-10-24 17:17:57

Halloween-parti a Tarczyban


ajánlott cikk főképe

2019-10-03 08:27:31

Hetedíziglen - Pápai Levéltári Nap


PÁPA időjárás