Küzdelmes meccsen Venczel duplájával nyert a Perutz


2017-04-02 19:03:14  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Küzdelmes meccsen Venczel duplájával nyert a Perutz főképe
A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a Balatonfüred szombati újabb győzelme (Balatonfüred-Várpalota 4-2) miatt csakis a győzelem számított elfogadható eredménynek a Perutz FC számára. Marton Miklós tanítványai jó formában utaztak a 12. helyen álló Öskü együtteséhez, hiszen a pápaiak tavasszal nem találtak még legyőzőre, míg a hazaiak idén még nem nyertek, egy döntetlen és négy vereség állt a nevük mellett. A pápaiak mestere a Simon – Udvardi, Domján, Kovács, Böröczky – Horváth T., Somogyi, Szalai, Baldauf, Nagy P. – Venczel összetételű gárdát küldte pályára, és ahogy arra számítani lehetett, a mieink irányították a játékot és alakítottak ki több gólszerzési lehetőséget, igaz ezeket rendre ki is hagyták. 0-0-s első játékrész után a másodikban sem változott a játék képe, a hazaiak jobbára ívelgetéssel próbálkoztak, erejüket a védekezés emésztette fel. Egészen a 75.percig érintetlen maradt a hazai kapu, aztán egy jobb oldali beadást Venczel gólra váltott. A góllövőlista vezetője negyed órával később ismét eredményes tudott lenni és bebiztosította a Perutz FC 20. győzelmét az idei pontvadászatban. A pápaiak április 8-án 17 órától Ugod együttesével találkoznak a Perutz stadionban. 

Marton Miklós: Egy nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a csapat sokat tett azért, hogy ma három ponttal gazdagodjunk. Saját magunknak tettük nehézzé a meccset, sajnos a helyzeteink megint kimaradtak, és a játékvezetői felfogás sem kedvezett nekünk, nem is beszélve a rossz minőségű pályáról.

Öskü – Perutz FC 0-2 (Gsz.: Venczel 2)

Öskü: Hollósi – Jakab, Horváth, Gáspár, Szabó Zs. – Talián, Szabó G, Hornyák ('90 Sándor), Andrási ('85 Horváth) – Szakács, Bódis

Perutz FC: Simon – Udvardi, Domján, Kovács, Böröczky – Horváth T. ('78 Tóbiás), Somogyi ('85 Bolla), Szalai, Baldauf, Nagy P. ('46 Szedlacsek) – Venczel

További eredmények:
Füzfői AK – Tihany 4-3
Devecser – Balatonalmádi 2-1
Balatonfüred – Várpalota 4-2
Úrkút – Csetény 4-1
Ugod – Gyulafirátót 4-2
Zirc-Dudar – Pét 2-0
Magyarpolány – Ajka Kristály 1-5

A tabella élmezőnye:
1. Balatonfüred 61 pont
2. Perutz FC 60
3. Tihany 39

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-05 09:11:42

Kikapcsolták a kulcsembereket


ajánlott cikk főképe

2020-05-28 19:26:49

Perutz FC: Ismét a pályán


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 17:40:49

Felfüggeszti az edzéseket a PELC


ajánlott cikk főképe

2020-05-26 14:27:49

A tervek szerint idén is lesz úszótábor