A légszennyezés súlyos veszélyeiről az Egészség Napokon


2017-04-06 19:39:46  | cikk: Babos Petra  | 


A légszennyezés súlyos veszélyeiről az Egészség Napokon főképe
Az Egészség Napok 2017. rendezvénysorozat keretében szerda délután dr. Tóth József Károly nyugalmazott egyetemi docens, volt türrös diák a szmogról, s annak káros hatásairól beszélt a hallgatóságnak a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületének emeleti előadótermében.
Mint mondta, az idei év januárjában olyan hatalmas uralkodott az országban, mely lehet, hogy az ország történetének legnagyobb szmog riadója volt két héten keresztül.
-A szmognak rendkívül sok negatív hatása van, vagyis minden szakorvos számára ad tennivalót. Okozhat felső légúti betegségeket, de az immunrendszert is károsíthatja, s akár rákhoz is vezethet, ha belélegezzük. Az egészségügyi hatások legtöbbje természetesen csak hosszabb távon mutatható ki, de ez nem azt jelenti, hogy ha csak rövid ideig találkozunk a szálló porral szennyezett levegővel, akkor az ne lenne ránk kedvezőtlen hatással. Az arra érzékeny emberek már a rövidtávon jelentkező hatásokat is megérzik, így a szálló por belégzése súlyosbíthatja tüneteiket, vagy újabbak kialakulását eredményezheti. Különösen veszélyeztetettek a csecsemők és a kisgyermekek, az időskorúak, a dohányzó emberek, illetve a légúti betegségben szenvedők.
Amikor azt mondjuk, hogy nagy szmog van, vagyis elrendelik a szmog riadót, akkor ezekben a napokban nem tanácsos hosszabb ideig a szabadban tartózkodni, és szellőztetni sem – hangsúlyozta az egyetemi docens.
A téli rossz levegőminőséget, a szmogot elsősorban a lakossági fűtés kibocsátása, részben a közlekedés és az ilyenkor kialakuló időjárási helyzet okozza. A légszennyező anyagok közül a legnagyobb problémát a szálló por (PM10) okozza, melynek egészségünkre nézve számos kedvezőtlen hatása van.

Felhívta a figyelmet a lakossági tüzelésre is. Kiemelte, hogy a legnagyobb egészségügyi ártalmat a hulladék égetéssel okozzuk.
-Hazánkban előszeretettel égetnek el olyan anyagokat, amelyek jelentős mértékben járulnak hozzá a korom, és ezáltal a szálló por kialakulásához. Ilyen anyagok a PET-palackok, a régi bútorok és a háztartási hulladék. Ezzel ártunk a legtöbbet, hiszen füst keletkezik, ami rámegy a gyümölcsökre, a zöldségekre, amiről nem lehet lemosni ezt - mondta az előadó, majd hozzáfűzte, a tüzelési módban legjobb, ha szárazfával, illetve gázzal fűtünk, hiszen ezek nem annyira károsítják a környezetet, de a megújuló energia is fontos, hiszen segíti a jó közérzetet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-16 11:26:10

A tarczys Rátz Marcell országos első helyezett lett egy irodalmi pályázaton


ajánlott cikk főképe

2020-04-02 16:59:36

Néhány hét múlva már működik az okoszebra


ajánlott cikk főképe

2020-05-28 17:35:05

7 milliárd forint


ajánlott cikk főképe

2020-05-20 11:37:19

Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért Pápán