Ki a király?


2017-06-02 18:31:41  | cikk: ha  | 


Ki a király? főképe

A Pápai Weöres Sándor Általános Iskolában már több mint 20 éve hagyomány, hogy májusban, a Weöres-hét keretein belül megválasztják a nyolcadik osztályosok közül a diákkirályt. A két ballagó osztály idén is egy-egy fiút delegált, akik társaikkal együtt kampányoltak. Plakátokat helyeztek az iskola bejáratánál és a folyosóra, beszédet mondtak és különböző vetélkedőket, vidám programokat szerveztek.

A 8.a jelöltje Szabó Krisztián volt, az osztály szervezett arcfestést, de volt autóbemutató is, néhány rallyjármű gurult be az iskola udvarára. A lovaskocsikázás mindkét csapat programjában szerepelt, de a 8.b-sek, jelöltjükkel, Pintér Csabával egy barátságos mérkőzésre meghívták tanáraikat is.

A két jelölt: Pintér Csaba és Szabó Krisztián

Az utolsó nap a jelöltek osztályainak vidám műsorával indult, majd kampánybeszédet is mondtak. A délelőtt aztán játékos feladatokkal folytatódott az iskola minden osztálya számára, a gyerekek menetlevélen gyűjtötték a pontokat. A legügyesebb csapatok pizzakupont kaptak, de minden osztályt jutalmaztak.
A kampányidőszakban számos feladatért kaptak pontokat a végzősök csapatai, így például az általuk szervezett játékokra, amikkel szavazókat próbáltak megnyerni, a plakátokra, a jelöltek beszédére, a műsorra és a vetélkedőre. A diákkirály-választás az egyik legnépszerűbb program a tanulók közt, nagyon sok munkával jár, de mindig nagy élmény.

Az eseménydús nap végén összesítették a pontszámokat és a szavazatokat, idén Szabó Krisztián fejére került fel a korona. A diákkirály megköszönte társai munkáját, szerinte a siker is bizonyította, hogy összetartó osztály az övék. Szabó Krisztiáné tehát a palást és a korona a tanév végééig, melyhez feladat is járul, hisz ő adja majd át a Weöres-plakettet az évzárón.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-13 09:17:44

A legfiatalabb pápaiaknak osztják a textil szájmaszkot


ajánlott cikk főképe

2020-04-16 12:26:31

Gépkocsifeltörőket és unokázós csalókat fogtak el Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-02-21 16:37:19

Kiszebáb égetéssel elűzték a telet a Vajda Márta iskolában


ajánlott cikk főképe

2020-02-25 20:33:21

Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján