Strandkézilabda: Országos harmadik helyet szerzett a Petőfi lánycsapata


2017-06-16 13:12:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Strandkézilabda: Országos harmadik helyet szerzett a Petőfi lánycsapata főképe
16 csapat részvételével idén a zánkai Erzsébet-tábor adott otthon a strandkézilabda diákolimpia országos döntőnek. A két korcsoportos, négy napos viadal a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület szervezésében valósult meg. Az V-VI. korcsoportos hölgyek küzdelmébe idén először a Petőfi Sándor Gimnázium csapata is benevezett, a pápai lányok a ?C? csoportban Zalaegerszeggel, Dunaújvárossal és Veszprémmel kerültek egy csoportba. Koncz János tanítványai mindhárom találkozójukat megnyerték, így másnap az 1-8. helyért szálltak harcba. A petőfisek vasárnap folytatták jó sorozatukat, hiszen a budapesti Baptista Sportiskolát is két vállra fektették, az elődöntőben azonban a dunaújvárosiakkal szemben alulmaradtak. A harmadik helyért vívott mérkőzésen viszont legyőzték a miskolciakat, így fáradtan, de rengeteg élménnyel és bronzéremmel utazhattak haza. A csapatsiker mellett egyéni elismerést is begyűjtöttek a petőfisek, hiszen Erdélyi Adrienn a legjobb kapus különdíját is elhozta.
- Csodálatos eredmény a harmadik hely, álmunkban sem gondoltuk, hogy az országos döntőben dobogóra állhatunk – emlékezett Koncz János, a Petőfi testnevelője. Szerencsés volt a sorsolásunk, hiszen szinte semmi tapasztalatunk nem volt ebben a sportágban, de mielőtt pályára kerültünk volna, három mérkőzést is játszottak előttünk, így volt lehetőségünk áttanulmányozni a szabályokat illetve az ellenfelek játékát. A tanulók kézilabdás múltja miatt gyorsan felvettük a ritmust és miután az első meccsünket rájátszással sikerült megnyerni, ez akkora lökést adott, hogy egészen a bronzmeccsig meneteltünk. Nagyon elfáradtak a lányok, mindenki hatalmasat küzdött, de megérte. A diákoknak annyira megtetszett ez a játék, hogy jövőre is benevezünk a versenybe és tudatosabban, több edzéssel talán előrébb is tudunk lépni.
Koncz János végezetül köszönetet mondott Tóth Péternek, a PELC ügyvezetőjének, amiért a stadion homokos pályáján a verseny előtt gyakorolni tudtak.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: kézilabda
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet