"Szeretünk koncertezni" - Kelemen Kabátban Pápán


2017-06-18 10:38:23  | cikk: ha  | 


"Szeretünk koncertezni" - Kelemen Kabátban Pápán főképe

A Kelemen Kabátban 2011-ben debütált az időközben kultikus pophimnusszá vált Nyári dallammal. Az azóta eltelt évek bizonyították, hogy nem tűntek el egyslágeres zenekarként a süllyesztőben, hosszú távon gondolkodnak. Ők voltak a 27. Pápai Játékfesztivál szombati programjának egyik nagyszínpadi fellépői. A Kelemen Kabátban tagjai Szerecsenkirály, M-Papa és JumoDaddy, valamint Kiszin Miklós, Nagy Róbert, Szabó Tomi, Gajdacsi Gábor. Közülük Szerecsenkirállyal, vagyis Horváth Boldizsárral beszélgettünk arról, hogy hol a helyük a magyar zenei világban.


A Kelemen Kabátban nevet egy Kelemen nevű osztálytárs ihlette, aki mindig kabátban volt, így eposzi jelzője lett a felöltő, ami aztán jó ötletnek tűnt zenekari elnevezésnek is, hisz mindenki elsőre megjegyzi. Éppúgy, ahogy akár akartuk, akár nem, bekúszott a fülünkbe a Nyári dallam, aztán pedig a Maradjatok gyerekek is. A csapat alapítói együtt jártak középiskolába, 16 évesen úgy gondolták, hogy összehoznak egy zenekart, ami aztán természetesen több változás után ma is létezik, sőt ereje teljében van. Horváth Boldizsár kamaszkora óta vágyott arra, hogy ismert zenész legyen és erre tudatosan is készült, most jól érzi magát a bőrében, beérett a sok munka.

A zenekar inkább a dalok kibontásában, hangszerelésében vesz részt, mondta Horváth Boldizsár, hisz a szerzői folyamat felelőse ő és testvére, Horváth Gáspár. Amikor egy dal papíron összeállt, utána jönnek a többiek ötletei. A pápai koncerten szóltak a legnagyobb slágerek, a közönségkedvencek is, de feldolgozás is, egy Republic-nóta, s volt a készülő lemezről is három dal, igaz, a duett ezúttal Dér Heni nélkül.


A Kelemen Kabátban sokat koncertezik a nyáron, hisz ahogy Horváth Boldizsár is mondta, univerzális a zenekar. Igyekeznek eleget tenni minden felkérésnek, legyen az fesztivál és egy kis település falunapja, hisz a zene mindenkinek jár. Nincs célközönség, tette hozzá az énekes, szertenének olyan dalokkal kijönni, melyek korosztálytól függetlenül élvezhetőek. Olyan érzelmeket, üzeneteket fogalmaznak meg a szövegekben, melyek nem korfüggőek, és erre tudatosan figyelnek is.

Egy zenekar attól jó, mondta Horváth Boldizsár, hogy jó a csapat, szívesen zenélnek együtt, jól szólalnak meg a dalok, mindemellett valami olyat tudnak képviselni, ami egyedülálló és karakteres, ami rájuk jellemző. Természetesen a technikai felkészültség elengedhetetlen, ezt árnyalja a jó hangzásvilág és az egyediség - s a közönség. Horváth Boldizsártól megtudtuk azt is, hogy a pápai koncert előestjén volt az esküvője, sokat nem pihent, de amikor színpadra lép, akkor minden fáradtság eltűnik és jöhet a zene.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: játékfesztivál
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet