500 év - 500 km


2017-06-19 10:11:47  | cikk: ha  | 


500 év - 500 km főképe

Lelkészi teljesítménytúrát szerveztek a Pápai Református Egyházmegye lelkészei, kántorai és családtagjaik. Gilicze Tamás volt az ötletgazda, ő a bakonyszentkirályi, cseszneki és veszprémvarsányi gyülekezet lelkésze, szenvedélyes kerékpáros. A reformáció 500. évfordulója kapcsán jött a gondolata, hogy ezt a jubileumot összekapcsolja a hobbijával. Kezdeményezéséhez többen is csatlakoztak, így ma reggel kilencen indultak útnak, hogy teljesítsék a távot.


A Dunántúli Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának udvarán gyülekezett a csoport, ahol Steinbach József püspök kérte az Úr áldását útjukra. Indulás előtt még felkerült a zászlóra az egyházkerület vezérigéje: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel - ennek jegyében kívántak jó utat az itthonmaradók a vállakozó szellemű kerékpárosoknak. A zászlón az út során érintett egyházmegyék központi gondolatai is helyet kapnak, mondta Tóth András a Pápai Református Egyházmegye esperese.

Az 500 km-es távot három nap alatt teszi meg a csoport. Ma reggel indultak, este Budapestre érkeznek, holnap onnan továbbindulnak Debrecenbe, s a harmadik napon érkeznek meg Sárospatakra, a végállomásra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-18 20:56:10

Tűsarkú helyett egy pelenkás totyogó


ajánlott cikk főképe

2020-04-09 12:36:53

Védőfelszerelések a kórháznak és a mentőknek


ajánlott cikk főképe

2020-02-26 20:30:06

A jazz mindenek előtt


ajánlott cikk főképe

2020-02-29 18:19:16

Felolvasóest Wass Albert tiszteletére