Sikeres volt az Erzsébet tábor a Tarczyban


2017-07-04 08:46:40  | cikk: Babos Petra  | 


Sikeres volt az Erzsébet tábor a Tarczyban  főképe
A Tarczy Lajos Általános Iskola idén először pályázott az Erzsébet Alapítvány által kiírt pályázatra. A sikeres pályázat révén 67 tarczys kisdiák és 7 kísérőtanár vehetett részt a napközis táborban, amelyet a múlt héten tartottak. A programra 1.206.000 Ft-ot nyertek.
A megújuló Erzsébet táborok Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, melynek megvalósításáért az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felel. A támogatásnak köszönhetően az Erzsébet táborokba érkező gyerekek szinte térítésmenetesen, egy jelképes összegű részvételi biztosíték befizetésével vehetnek részt a táborokban és a programokon.
A központi költségvetési támogatásból megvalósuló gyermekprogramok és ifjúsági táborok jellemzően a Balatonnál vagy napközi formában, a lakóhelyen valósulnak meg.
Venczel Csaba iskolaigazgatótól megtudtuk, a gyerekek 500 Ft-ot befizetése ellenében vehettek részt a táborban, ahol napi négyszeri étkezést biztosítottak számukra.
-A pályázat keretében lehetőségünk nyílott eszközbeszerzésre is, így vásároltunk csocsóasztalt, minden gyermeknek gyurmakészletet, füzetet és írószereket. A kézműves foglalkozásokhoz alapanyagokat vettünk, valamint 9 társasjátékot és egyéb sporteszközöket is beszereztünk. A tábor során a város turisztikai nevezetességeit is felkerestük, így jártunk a Kékfestő Múzeumban, az Esterházy-kastélyban és a Várkertfürdőben is. Egyik nap a Hagyományok Hegyére is ellátogattunk, valamint egy napos kiránduláson is részt vettük, ekkor vonattal mentünk Győrbe, ami nagy élmény volt a táborozóknak. Az egyhetes táborban bárki részt vehetett, aki kedvet érzett hozzá – mondta az igazgató, aki hozzáfűzte, a táborban minden gyermek jól érezte magát, örömmel vettek részt a programokon.
Lőrincz László Léránt 2. osztályos kisfiú nagyon jól érezte magát a táborban. Mint mondta, sok érdekes programon vehetett részt az egy hét során, legjobban a Hagyományok Hegyére tett kirándulás és a győri út tetszett neki. A Hagyományok Hegyén avar kori kalandba csöppentek, megismerkedtek az avarok életével, harcmódjával, ami nagyon érdekfeszítő volt. Minden nap sokat játszottak, voltak sorversenyek és kézműves játszóház is.
A tábor zárónapján minden résztvevő diák egy Erzsébet tábor feliratú pólót is kapott ajándékba, amit örömmel viseltek mindannyian.

Képek:


Címkék: tábor | Tarczy
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet