Megmarad a 7-es járat - augusztus elsejétől változik a helyi autóbusz menetrend


2017-07-13 20:38:46  | cikk: pi-pa  | fotó: Pintér Ádám  | 


Megmarad a 7-es járat - augusztus elsejétől változik a helyi autóbusz menetrend  főképe
A közelmúltban fejeződött be a helyi tömegközlekedés felülvizsgálata. A pápaiaknak, illetve a városban működő intézményeknek, vállalkozásoknak közel egy hónapig volt lehetőségük arra, hogy eljuttassák a polgármesteri hivatalba az új menetrend-tervezettel kapcsolatos véleményüket, javaslataikat. Ezeket aztán a lehető legnagyobb mértékben igyekeztek beépíteni az új menetrendbe – mondta el ma délutáni sajtótájékoztatóján Unger Tamás alpolgármester.
A jelzések alapján három komoly változtatást is tartalmaz a tervezethez képest az augusztus 1-jétől érvényes új menetrend. Az egyik, hogy a különböző érvek és ellenérvek feldolgozása után az a döntés született, hogy a 7-es viszonylatot visszahelyezik a menetrendbe, ám nem a korábbiakban megszokott feltételekkel, hiszen például a Fő teret nem fogja érinteni ez az útvonal, a 7-es jelzésű autóbuszok a Korona utca után a Vásár utcán haladnak majd tovább. Emellett a végállomását is távolabbra helyezik, egészen a Hirtenbergerig közlekedik majd ez a járat, melyet elsősorban iskolakezdésre és a munkába járáshoz szükséges járatként határoztak meg, a későbbiekben azonban az igényeknek megfelelően sűríthetik is az indulását.
Szintén sok visszajelzés érkezett a 2-es járat tervezett útvonalával kapcsolatban, mondta el Unger Tamás. Ezeket figyelembe véve, a járat a Török Bálint utcán keresztül felmegy a Fő térre, eléri az autóbusz pályaudvart és a Március 15. teret, és utána a Korona utcán halad majd tovább. Emellett a menetrendet úgy alakították ki, hogy a húsgyárban és a Dunitaliában dolgozók munkaidő beosztásához igazodjon.
A harmadik nagyobb változtatás a 4-es, 6-os viszonylatot érinti. Ebben az esetben némi félreértés volt tapasztalható, mondta el az alpolgármester. A két viszonylat tulajdonképpen egy vonalat jelent, csupán a menetirány különbözteti meg őket egymástól. Ennek a járatnak köszönhetően a keleti és a nyugati városrész között átszállás nélküli, közvetlen kapcsolat alakul ki, a járatváltáskor továbbutazóknak pedig nem kell majd új jegyet váltaniuk.

Unger Tamás alpolgálmester a menetrend legfontosabb változásait ismertette

Unger Tamás elmondta, a 3-as viszonylattal kapcsolatban is érkeztek kisebb jelzések – itt is a munkába járók szempontjait tartották elsősorban szem előtt és ennek megfelelően elvégezték a szükséges változtatásokat, emellett a buszmegállók áthelyezését is kezdeményezik.
A menetrend-módosításában mindezek mellett a két nagy járműipari beszállító hétvégi műszakváltásokkal kapcsolatos igényei is megjelennek majd. Augusztus 1-je után nem közlekednek 1/A jelzésű autóbuszok, helyette 1/H és 1/Y (Hirtenberger és Yanfeng – a szerk.) járatok lesznek, mivel mindkét vállalkozás autóbusz megállót létesít a saját területén.
A menetrendhez sok apróbb módosítási javaslat is érkezett, melyeknek többségét már most sikerült beépíteni a rendszerbe – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Unger Tamás hírportálunk kérdésére elmondta, az új menetrendben a korábbinál jobban sikerült összehangolni a vasúti és a helyi tömegközlekedést. A vasutat főként az 1-es és a 2-es járatok tudják kiszolgálni. Az esetek többségében a vonatról leszállóknak maximum 5-10 perces várakozással kell számolniuk ahhoz, hogy helyi autóbusszal továbbutazhassanak a belvárosba.
Az alpolgármester hangsúlyozta, az útvonalak módosításából következik, hogy új buszmegállók kialakítására is szükség lesz. A Korona utcán a Szladik utcai kereszteződésben és a Munkás utcai kereszteződésben is lesz új buszmegálló a közeljövőben. Emellett újdonság, hogy egy letölthető telefonos alkalmazás kialakítását is kezdeményezték, amellyel könnyen megtervezhetővé válik a helyi utazás Pápán.
Az augusztus 1-jétől érvényes, új menetrend ma délutántól megtekinthető a papa.hu oldalon. A tervek szerint 3 hónap működés után újabb felülvizsgálat következik. Az augusztus 1-jét követő három hónapban tehát ismét várják a lakossági észrevételeket. A javaslatokat az ÉNYKK-nak kérik megküldeni.

Az új menetrend IDE kattintva tekinthető meg.
 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-08-10 12:16:25

A járványhelyzet miatt szünetel a személyes ügyfélfogadás a Vízműnél


ajánlott cikk főképe

2020-05-27 14:09:54

Új eljárásrend a pápai kórházban


ajánlott cikk főképe

2020-07-09 19:18:13

Nyárvarázs gyermekszemmel


ajánlott cikk főképe

2020-05-12 08:21:45

A Nehézfiúk a Fő téren és a volt Kilián lakótelepen muzsikáltak