Megújult a Szent Anna templom tornya


2017-07-26 14:16:47  | cikk: Babos Petra  | 


Megújult a Szent Anna templom tornya főképe
A Szent Anna templomtoronyban a toronyablakok alatti részek az évek során megromlottak, elkezdett a vakolat hullani, így szükségessé vált a felújítása. A munkálatok júniusban kezdődtek meg, amikor a laza rétegeket először eltávolították, s elkészítették az új vakolatot. Jelenleg a szakemberek már festik a toronyrészt, ami előreláthatólag a búcsúra, vagyis vasárnapra el is készül.
Salgó Ferenc kanonok-plébános elmondta, köszönetét fejezi ki minden támogatónak, az adományozók, s a hívek a segítségét, akik sokban hozzájárultak a körülbelül 2.000.000 Ft-ba kerülő munkálatnak.
A plébánostól megtudtuk, a Szent József templom keresztje a viharban megsérült, ezért le kellett szerelni, s fel kell újítani a közeljövőben.

Képek:


Címkék: Szent Anna templom
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet