Az óvoda és a bölcsőde vehette át a játszótéri nap adományát


2017-09-22 18:36:54  | cikk: Babos Petra  | 


Az óvoda és a bölcsőde vehette át a játszótéri nap adományát főképe
Az Aegon Játszótéri Nap főzőversenyének bevételét a város a településrészen működő óvodának és bölcsődének ítélte oda az idei évben. Az intézményenként 100-100 ezer forintot Unger Tamás alpolgármester nyújtotta át a tagóvoda és a bölcsőde vezetőinek ma délelőtt.
Az alpolgármester elmondta, augusztus végén, a Kilián lakótelepen tartották a nyárbúcsúztató városrészi napot. Hagyomány már, hogy jótékonysági főzőversenyt szerveznek, amelynek bevételét mindig a városrészhez tartozó intézmény számára ajánlanak fel. Idén az óvoda és a bölcsőde volt a kedvezményezett. Végül köszönetét fejezte ki a résztvevőknek a megjelenésért, az adományokért és a szervezőknek az aktív tevékenységükért. A jó hangulatú program során több mint 175 ezer forint gyűlt össze, amelyből fele-fele arányban részesültek az intézmények. Az összeget kiegészítették Áldozó Tamás polgármesterrel, így végül 200.000 forint adomány adtak át a Szivárvány Óvoda vezetőjének és a Napsugár Bölcsőde intézményvezetőjének. Unger Tamás kiemelte, ezek a támogatások olyan nevelési tevékenységet segítenek, amelyek fontosak, hiszen a legkisebb pápaiakat nevelik. Az önkormányzat egyébként is törődik az intézményeivel, s igyekszik kihasználni a pályázati forrásokat, amelyek segítik az intézménynek munkáját.
Kovács Helga, a Szivárvány Óvoda tagóvoda-vezetője elmondta, minden évben nagy lelkesedéssel készülnek a városrész napra, ahol főznek és kézműves játszóházat is vezetnek.
-Kollégáimmal mindig nagy öröm számunkra, hogy ezen a napon egy más helyszínen találkozhatunk a családokkal, a gyerekekkel, mint az óvoda. Nagyon szépen köszönjük a felajánlást, terveink között szerepel, hogy az összegből mozgásfejlesztő eszközöket vásárolunk majd mind a hat csoportnak – tette hozzá a vezető.
Beke Ágnes, a Napsugár Bölcsőde vezetője szintén köszönetét fejezte ki az adományozóknak és a szervezőknek, majd kiemelte, az adományt a gyerekek fejlesztésre fordítják, kiemelten a szerep- és az ügyességi játékokra.


Képek:

Kapcsolódó cikk(ek):

Címkék: adomány
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet