Ütős tehetségek a zsinagógában | Pápa Ma

Ütős tehetségek a zsinagógában


2017-09-24 10:21:59  | cikk: ha  | 



Falaki Csaba egykori és jelenlegi tanítványai, valamint a budapesti Weiner Leó Zeneiskola néhány növendéke lépett fel a pápai zsinagógában szervezett koncerten. A már másutt tanuló növendékek sorából nem hiányozhatott Nyilas Gyöngyvér, a Virtuózok 2017. évi döntőse, Simon András, a budapesti Bartók Béla Szakgimnázium tanulója és Lődi Bence, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Művészeti Karának hallgatója. A Bartók Béla zeneiskolában Falaki Csaba oktatja jelenleg is Horváth András Bendegúzt és Recse Dánielt, akik szintén a zenei pályán képzelik el jövőjüket. A szervező Bartók Béla Zeneiskoláért Alapítvány budapesti vendégeket is hívott, Bársony Gergely, Béndek Simon, Németh Kristóf és Jónás Ámos is fellépett a koncerten.


Nyilas Gyöngyvér- vagy ahogyan sok pápai ismeri, Bibi - mindig nagy örömmel lép fel Pápán. A zsinagógában szervezett koncert volt az első alkalom, hogy a Virtuózok után szülővárosának is megmutatta, hogy ismét sokat fejlődött és tanult. Mint mondta, műsor fontos pontja volt az életének, egy, a korábbiaktól eltérő megmérettetés. Verseny volt, de mivel nagy publicitást kapott, ezért sok új információt adott az embereknek az ütőhangszerekről - emiatt érezte szívügyének Bibi a Virtuózokat. - A műsortól nem változott meg az életem, eddig is a zenével akartam foglalkozni, ezután is, talán csak annyi történt, hogy többen megismernek az utcán és rengeteg gratulációt kaptam - és felkéréseket is. A verseny szakmai fejlődést annyiban hozott, hogy rengeteg tapasztalatra tettem szert, de ha nincs ez a megmérettetés, akkor is ugyanannyit gyakorlok. Annyit viszont mindenképp köszönhetek a Virtuózoknak, hogy így xilofonoztam is - ezt a hangszert egyébként nem vettem volna elő - mondta Nyilas Gyöngyvér.


Simon András édesapjától kapott egy xilofont óvodás korában, s ez meghatározta a hangszerválasztást: nyolc évvel ezelőtt ült a dobokhoz a Bartók Béla Zeneiskolában. Falaki Csaba volt a tanára, akinek nagyon sokat köszönhet a középiskolás fiatalember. Eleinte nem tervezte, hogy zenei pályára lép, de aztán a sikeres szereplések, a dicséretek, a versenyeredmények megadták a kellő ösztönzést ahhoz, hogy a budapesti Bartók Béla Szakgimnáziumba felvételizzen. A sikeres felvételi óta valóban a zene tölti ki a mindennapjait, általában reggeltől estig az iskolában van. A közismereti tárgyak elrabolnak ugyan néhány órát az életéből, de a kora reggel és a délután-este már csak a zenéről szól. Kedvenc hangszere az üstdob, ami dallamhangszer, ezeket külön kell hangolni és speciális módon kell játszani rajtuk.


A koncert háziasszonya Csikós Borbála volt, aki beszélgetett is a fellépőkkel. Zongorán közreműködött Németh-Vékes Erzsébet. A repertoárban szerepelt többek közt Bach-, Mozart- és Grieg-mű is, de volt Kopetzki- és Campbell-darab is. Az átvitt értelemben is ütős koncert remek élmény volt a zeneszeretőknek. Az ütőhangszerek gazdag világát láthatta-hallhatta a közönség, s olyan tehetséges fiatalokat, akikre büszkék lehetünk.

Képek:


Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet