Ma a Zalaegerszeg érkezik a Perutz stadionba


2010-05-05 13:30:12  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ma a Zalaegerszeg érkezik a Perutz stadionba főképe
Ma 19 órától az NB I-es bajnokság egyik éremesélyese, a Zalaegerszegi TE látogat Pápára. Múlt héten a hazaiak a Szombathelyi Haladás otthonában szenvedtek 4-2-es vereséget, míg a zalaiak 3-0-val a Diósgyőrt fektették két vállra. Véber György ismét a lelátóról tekinti meg az összecsapást, rajta kívül Rajnay Attila, Heffler Norbert, Sarus Balázs, Orosz Péter, Nagy Sándor és Bali Péter is a maródiak listáját erősíti, utóbbi három mérkőzéses eltiltását az MLSZ fegyelmi bizottsága keddi tárgyalásán kettőre mérsékelte. A hétvégi Haladás – Lombard Pápa találkozón kiállított Sarus Balázs viszont 3 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

- A sérülések és eltiltások miatt nem vagyunk könnyű helyzetben, de a Haladás ellen mutatott játékból igenis lehet erőt meríteni, sőt, a Szombathelyen mutatott tartást kötelező is átmenteni a ZTE elleni következő bajnokira – vélekedett Kovács László. Szombati játékunk feljogosít minket arra, hogy kitöröljük a szótárunkból azt a szót, hogy vereség. A csapatnak kell, hogy legyen tartása, ugyanis a hátralévő mérkőzéseken még mindig megszerezhetjük azt a pontmennyiséget, amivel elérnénk a céljainkat. A másik oldalon Csank mester három meghatározó játékosára nem számíthat.

- Darko Pavicevic combizomsérülése sajnos még nem jött rendbe, így a bajnokságot nagyszerűen kezdő támadó most sem állhat a rendelkezésünkre. Marian Sluka infulenzával bajlódik, Illés Gyula, aki az elmúlt időszakban nagyszerűen futballozott a nyakát fájlalja. Már elkezdett futni - nem teljes intenzitással - kérdéses a játéka. Igaz, hogy az utóbbi időben hullámzóbb a Lombard teljesítménye, de ezt nem szabad alapul venni. Több tapasztalt játékosuk is van, akik képesek átlagon felüli teljesítményre.

Várható kezdőcsapatok:

Lombard: Szűcs L. - Quintero, Dlusztus, Farkas A., Mészáros - Varga G., Gyömbér, Rebryk - Jovánczai, Bárányos, Abwo

ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Mijatovic, Bogunovic, Panikvar - Horváth A., Kamber, Máté, Magasföldi - Rajcomar, Rudnevs

A 25. forduló eddigi eredményei:

Videoton-MTK 0-1
DVSC-Vasas 3-0
Győr-Ferencváros 2-1

Ma játszák:

18:00 DVTK-Nyíregyháza
18:00 Honvéd-Haladás
18:00 Újpest-Kaposvár
18:00 KTE-Paks

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-19 10:52:47

Nehéz sorsolást kapott a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2019-07-20 15:21:33

Egygólos Perutz siker


ajánlott cikk főképe

2019-08-12 16:17:40

Világbajnokságra készül Gelencsér Róbert


ajánlott cikk főképe

2019-05-02 20:44:10

Tollaslabda: Szabó Sára magyar bajnok


PÁPA időjárás