Két érem a nemzetközi mezőnyben


2017-10-13 11:21:17  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Két érem a nemzetközi mezőnyben főképe
Öt ország 33 egyesületének 130 versenyzőjével Zalaegerszegen rendeztek küzdősport bajnokságot. A kombat sportok nemzetközi seregszemléjén 130 induló 215 nevezést adott le a szervezőbizottsághoz, városunkat a Fighting Force SE színeiben a junioroknál Sági Kristóf és Halász Csaba képviselte. A fiatal pápai harcosok K1 light kategóriában indultak, szereplésük pedig megfelelt a várakozásoknak – tudtuk meg Kasza Lászlótól, az egyesület vezetőjétől.
- A juniorok -62 kilogrammos kategóriájában Sági Kristóf extra menetben győzte le soproni ellenfelét, nem is értettük miért volt szükség a plusz menetre, hiszen Kristóf sokkal jobban bunyózott, de behúzta a harmadik menetet is és döntőbe jutott. A fináléban pihent ellenfél várt rá, de tanítványom pontozással jobbnak bizonyult szolnoki riválisánál, így Kristóf nemzetközi bajnoki címet szerzett. A -32 kilogrammos súlycsoportban Halász Csaba megint extra menetet követően jutott túl veresegyházi ellenlábasán, ami sokat kivett belőle. A sors szeszélye folytán a néhány perccel későbbi döntőben megint egy erőnyerő budapesti versenyzővel találkozott, így nem sikerült hozni a két menetet. Nem vagyunk csalódottak, várunk a visszavágóra, amikor Csabi is pihent lesz.
A versenyen bíróként is tevékenykedő Kasza László hozzátette, elégedett a fiatalokkal, hiszen a megbeszélteket maximálisan betartották, fiatal koruk ellenére nem voltak megilletődve, bátran küzdöttek.

Képek:

nincsenek képek

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-07-20 16:51:13

A Himalája az álmom - beszélgetés Mógor Péter hegymászóval


Sopron ellen búcsúzott az őszi hazai küzdelmektől a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U19-es lány együttese. Pődör Ákos tanítványai rangadóval köszöntek el a hazai pályától, hiszen a vendégek a közvetlen riválisok voltak, akik a harmadik helyen álltak a kezdő sípszó előtt. A hazaiak ugyanannyi...

2018-10-18 20:16:30

Győzelemmel búcsúzott az U19


ajánlott cikk főképe

2018-07-14 07:45:27

Közleményt adott ki a Pápai Kosárlabda Club


ajánlott cikk főképe

2018-09-11 15:25:11

A biztató játék ellenére vereséggel kezdett az U19