Lehetőségek a szakképzésben | Pápa Ma

Lehetőségek a szakképzésben


2017-10-19 19:01:47  | cikk: pi-pa  | 



A szakképzésekben rejlő lehetőségekről tartottak szakmai tanácskozást ma délelőtt az Őszi Pedagógiai Szakmai Napok keretein belül, a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában.
A rendezvényen résztvevő szakembereket Berta Ildikó tagintézmény-vezető köszöntötte, majd dr. Áldozó Tamás polgármester szólt a megjelentekhez, elsőként hangsúlyozva, milyen fontos a téma a szakképzés, hiszen a pápai gazdasági társaságok többsége a szakképzett munkaerő-hiányával küzd, s ha ezeket az álláshelyeket be lehetne tölteni, a cégek hatékonyabban tudnák kihasználni a kapacitásaikat, ennek következtében pedig több helyi adót fizetnének, a szakképzett munkavállalók pedig magasabb fizetést vihetnének haza. A polgármester úgy fogalmazott, a szakképzés előnyeinek hangsúlyozásával lehetne az általános iskolásokat ezen intézmények felé orientálni. Ezt szolgálhatják az intézményi marketing terén megfigyelhető változások is.
A köszöntőt követően a jelenlévők neves szakemberek előadásait hallhatták. Szó volt többek közt az első ágazati szakmai érettségi tapasztalatairól, a komplex természettudományos tantárgy oktatásával kapcsolatos tapasztalatokról, az elhelyezkedési lehetőségekről és a szaktanácsadói hálózatról is.

Képek:


Címkék: szakképzés
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet