Kérdőre vonja a képviselőket a Jobbik


2010-05-07 19:31:25  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Kérdőre vonja a képviselőket a Jobbik főképe
Sajtótájékoztatót tartott ma délután a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete. Erőss Bulcsú, a szervezet alelnöke 3 témát tárgyalt beszédében. Megkérdőjelezte Pintér Sándor leendő belügyminiszter szakmaiságát egy a napokban tett kijelentése kapcsán.

- Szerinte Gergényi Péter 2006-ban törvényesen járt el, amikor szemeket lövetett ki, és emberek százait vonta rendőri intézkedés alá. Úgy látjuk, hogy Pintér ezzel legitimálta a 2006-os – egyébként saját pártjának tagjai, szimpatizánsai által elszenvedett – rendőri brutalitást, és mintegy előrevetítette az elszámoltatás „komolyságát” – mondta Erőss Bulcsú.

Az alelnök úgy fogalmazott, kíváncsiak Kontrát Károly volt államtitkár véleményére ezzel kapcsolatban, tud-e azonosulni ezzel a kijelentéssel vagy inkább elhatárolódik tőle.

Erőss Bulcsú kommentálta a forint gyengülésével kapcsolatos következményeket is. Elmondta, hogy jórészt a görög gazdasági válság okozza a forint nagyarányú gyengülését, másrészt azonban köszönhető ez a leendő miniszterelnök jegybankelnök elleni támadásának is. A helyi szervezet alelnöke hozzátette, a pápai és Pápa környéki devizahitelesek képviseletében a Jobbik arra kíváncsi, hogy a mandátumot szerzett helyi képviselők miben tudják segíteni az adósokat.
Erőss Bulcsú egyéb témákat is felvetett a délutáni sajtótájékoztatón, melyek a munkahelyteremtésre, a 83-as főút fejlesztésére és a Celldömölk – Győr vasúti pálya villamosítására utaltak.

A sajtótájékoztatón Orbán Imre helyi elnök az iskolai erőszak egy példáját taglalta. Elmondta, hogy április 21-én az egyik pápai középiskolában egy 17 éves fiú egy 18 éves lányt oly módon bántalmazott, hogy az koponyasérüléssel és agyrázkódással 10 napot töltött a pápai, majd az ajkai kórházban.  A sokk hatására a diáklány gyógyszeres kezelésre és pszichiáter segítségére szorul.  Orbán Imre tolmácsolta a lány családjának véleményét, miszerint az ügyet nem vizsgálták ki megfelelően, az oktatási intézmény pedig nem tulajdonít kellő figyelmet a történteknek. A helyi elnök megkérdőjelezte a rendőrségi nyomozás eredményeit és arra figyelmeztette a pápai hatóságot, hogy minden egyes tevékenységükben az igazságot keressék és gondolkodjanak el e konkrét eseten.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-05-25 21:31:53

Vizsgáztak a táncosok


ajánlott cikk főképe

2019-07-10 12:55:30

Vígjátékkal zárult a Nyáresték programsorozata


ajánlott cikk főképe

2019-08-20 16:32:58

Holnaptól változik a kerékpáros közlekedési rend a Győri úton


ajánlott cikk főképe

2019-09-12 21:51:28

Dr. Kovács Zoltán: Jó és erős csapat vagyunk


PÁPA időjárás