A Türr nyerte a Szent István Kupát


2017-11-28 16:01:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A Türr nyerte a Szent István Kupát főképe
Komoly hagyománya van a Szent István Római Katolikus Általános Iskola saját rendezésű labdarúgó bajnokságának, a Szent István Kupának, hiszen immár 25 éve, tehát 1992 óta minden évben megrendezik a meghívásos tornát. Idén a házigazdák Lovászpatona, Vaszar és a Türr III. korcsoportos labdarúgóit invitálták meg tornatermükbe, ahol körmérkőzésekkel döntötték el a helyezések sorsát. Szabó Sándor, a katolikus iskola testnevelője érdeklődésünkre elmondta, a tornaterem jellegéből adódóan sokgólos meccseknek lehettek szemtanúi, a mezőnyből pedig kiemelkedett a Türr, mely a támadások mellett a védekezésre is nagy hangsúlyt fektetett.
- Az idei tornával is szeretnénk édesapámnak emléket állítani, akit 2014-ben veszítettünk el - nyilatkozta Szabó Sándor. A mostani alkalomra is igyekeztünk nagyjából azonos erősségű és képességű csapatokat meghívni, ennek ellenére a Türr kiemelkedett, több igazolt játékossal is rendelkeznek, ami nagyban hozzájárult, hogy veretlenül megnyerjék a bajokságot. A további sorrendről egy-egy gól döntött, végül miután az utolsó meccsen a vaszariak győztek, megszerezték előlünk a második helyet, az eredmények úgy hozták idén, hogy a sort Lovászpatona zárta. Elégedett vagyok a színvonallal, sok gólt láttunk, voltak szép védések, sportszerű küzdelmek.
A torna gólkirálya Erdősi Milán lett (Türr) kilenc találattal, mellette különdíjban részesült Huszár Máté (Szent István) és Orsós Róbert (Lovászpatona).

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-28 09:53:47

Jön a Futball éjszakája


ajánlott cikk főképe

2019-07-22 16:00:44

Már kaphatóak a Perutz bérletek


ajánlott cikk főképe

2019-07-18 20:42:03

Megyei első osztály és diákolimpia - sokat dolgoznak a Vasas teniszezői


ajánlott cikk főképe

2019-11-04 19:00:30

Kevés hiányzott a fordításhoz


PÁPA időjárás