Szivárvány - Megjelent Varga Györgyné Bárány Ágota második kötete


2017-12-03 23:22:37  | cikk: ha  | 


Szivárvány - Megjelent Varga Györgyné Bárány Ágota második kötete főképe

Varga Györgyné 14 éves kora óta ír verseket. Mint mondta, eleinte küzdött is ellene, de minden gondolata rímben jött. Először az íróasztalfiókba kerültek a sorok, aztán rájött, hogy a költeményei üzenetet hordoznak, másoknak is segíthetnek, hisz mindegyik bibliai ihletésű, Isten dicsőségét hirdeti.
Az első verseskötete, melynek címe a Szárnyalás, idén tavasszal jelent meg. Már akkor tudta, hogy fontos költeményei közül sok kimaradt ebből a könyvből, ezért tervezte az újabb gyűjteményt, mely most, advent előtt jelent meg. A Szivárvány címet kapta, mely szimbolikus jelentéssel bír a szerző számára - Isten jelenlétére utal.

Ez a kötet is bibliai igén alapul, valamint Varga Györgyné élettapasztalatán, az emberi kapcsolatain, melyek aztán hatnak a lelkére, s úgy érzi, ezeket tovább kell adnia másoknak. - Extrovertált típus vagyok és szeretem kibeszélni magamból a gondolataimat, különösen akkor, ha segíteni tudok vele - vallotta a szerző.

Sokan ott voltak a könyvbemutatón

- A szivárvány sokszínűsége megmutatja nekünk Isten szeretetének sokszínűségét, sokoldalúságát. Jézus a fény, s mi lehetünk a színei. Ahogy a szivárvány összeköti a mennyet a földdel, ugyanúgy arra tanít bennünket, hogy keressük az emberi kapcsolatokat, hidat építsünk, fényívet sugározzunk az emberekhez - mondta Varga Györgyné.

A kötet első részében a címadó témát járja körül a szerző, a második rész a konfliktuskezelésről szól, a mindennapi problémákat öleli fel és próbál segítséget adni. A következő fejezet középpontjában az ünnep áll, az adventtől adventig terjedő egyházi év, aztán következik a család ciklus, s végül az egyéb rovat, mely a pápai képzőművészek alkotásai ihlette gondolatokat foglalja magában.

A könyvbemutatón elhangzott számos vers a kötetből, Varga Görgyné Bárány Ágota szép gondolatokkal nyújtotta át legújabb gyűjteményét az érdeklődőknek a Jókai Mór Városi Könyvtárban tartott könyvbemutatón. Az alkalmon közreműködött az evangélikus gyülekezet kórusa, valamint Elekes Márton, aki megzenésítette Varga Györgyné egyik költeményét.

Képek:


Címkék: könyvbemutató
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet