Ünnepi hangulat a Fő téren - Péntektől nyit az adventi vásár


2017-12-11 13:59:57  | cikk: Babos Petra  | 


Ünnepi hangulat a Fő téren - Péntektől nyit az adventi vásár főképe
Változatos és színes programkínálattal várják az érdeklődőket advent harmadik és negyedik hétvégéjén a Gyertyafényes Advent programsorozatának keretében.
A Fő téren már állnak a faházak, hamarosan pedig a színpadot is felállítják a szakemberek.
Szabadkai Veritától, a JMSZK igazgatójától megtudtuk, december 15-től országosan ismert sztárvendégek és közszeretetnek örvendő helyi amatőr művészeti, valamint iskolai csoportok fellépése teszi még ünnepibbé a hangulatot. December 16-án és 17-én ajándékkészítő játszóházat is szerveznek a Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájában, melyen a Bakonyalja Népművészeti és Kézműves Egyesület működik közre. Ezen a két napon karácsonyi pónifogat is közlekedik majd a Fő téren, 16 és 18 óra között. December 17-én a harmadik gyertyát Polgárdi Sándor esperes gyújtja majd meg, közreműködnek a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákjai. December 24-én 10 órakor pedig Boncz Zoltán lelkipásztor gyújtja majd meg a negyedik gyertyát.
Idén ajándékvásárlásra is lesz lehetőség, a felállított faházakból a forralt bor, forró csoki és tea mellett, jó minőségű, egyedi kézműves tárgyakat lehet vásárolni. A faházak péntektől vasárnapig, illetve az utolsó adventi hétvégén, pénteken és szombaton 16 órától 20 óráig lesznek nyitva.
Advent utolsó két hétvégéje remek alkalmat nyújt majd a közös beszélgetésre, forralt borozásra, miközben együtt hangolódhatunk az ünnepre a gyönyörű Fő téren.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-14 17:32:26

Megújul a színházépület


ajánlott cikk főképe

2020-04-29 15:10:20

Online játékok, házhoz megy a könyv - Digitális térben működik a könyvtár


ajánlott cikk főképe

2020-05-14 15:08:50

MOB elnöki látogatás az épülő atlétikai központnál (frissítve)


ajánlott cikk főképe

2020-04-20 16:14:45

47 karantén van érvényben városunkban