Karácsonyi sütikóstoló a Tarczyban


2017-12-19 18:54:42  | cikk: Babos Petra  | 


Karácsonyi sütikóstoló a Tarczyban főképe
Kilencedik éve hagyomány már a Tarczy Lajos Általános Iskolában, hogy advent idején, karácsonyhoz közeledve megszervezik a kéttannyelvű tagozat alsós diákjainak a sütikóstolót. Az elmúlt évekhez képest, az idén egy versenyt is hirdettek, melynek keretében a karácsonyfadísz csere programba küldött receptek alapján kellett megsütni egy-egy sütit, például görög, angol és osztrák édességet. A diákok nagyon lelkesek voltak, így megismerkedtek egy-egy ország nemzetközi karácsonyi sütijével.
Nagy Gabriella szervező kérdésünkre elmondta, az első sütikóstoló délutánt évekkel ezelőtt tartották, hogy az angolszász országok karácsonyi süteményeit megismerhessék a kéttannyelvű tagozat alsósai. Az idei sütipartira több mint 50 féle süteményt hoztak a gyerekek szülei és nagyszülei, melyek mindegyikét aztán közösen meg is kóstolhatták. Az asztalok megteltek hagyományos és különleges ízvilágú sütikkel, volt például kókuszgolyó, zserbó és egyéb lekváros édesség, de akadt természetesen mézeskalács, püspökkenyér és karácsonyfás torta is.
Az aulában összegyűlt népes gyermeksereg először együtt énekelt, az Ember, ember, december és a Kiskarácsony, nagykarácsony című dalt, majd pillanatok alatt ellepték az asztalokat, ahol finomabbnál finomabb sütik sorakoztak, s kedvükre fogyasztottak jóízűen a gyerekek.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2018-06-24 21:59:55

Samu és a többi ló, bélyeg, zene, hagymásbab


ajánlott cikk főképe

2018-09-19 14:18:03

Félezer résztvevő az autómentes napon


ajánlott cikk főképe

2018-04-29 11:25:05

Játékos ismerkedés a rendőrség munkájával


ajánlott cikk főképe

2018-06-26 13:08:54

Vasárnap megyei zarándoklatnak ad otthont városunk