A Lombard II ma ismét hazai pályán szerepel


2010-05-09 11:13:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az NB III-as bajnokság 22. fordulójában a 7. helyen álló hazaiak a 10. helyezett Badacsonytomajt fogadják 17 órától a Perutz stadionban. Véber Györgyhöz hasonlóan Nagy Mihálynak is a sok sérült okoz fejtörést, ráadásul az ezen a héten elvégzett munkával sem maradéktalanul elégedett a mester.
- Ezen a héten úgy néztünk ki, mint a „Mókus Örs”. Érettségi, főiskolai vizsgák, diákolimpia, sérülések miatt gyakorlatilag semmilyen érdemi munkát nem tudtunk végezni. A hétvégére tíz egészséges játékosom maradt és a felnőtt csapatból is kérdéses a visszajátszás, hiszen a bajnoki mérkőzésről csak hajnalban érnek haza. Ezért a kezdő csapatban várhatóan ifi játékosok is helyet kapnak, a padon pedig csak ifisták ülnek. De nem baj ez, így kell megoldanunk a feladatot és meg is fogjuk oldani.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-19 14:39:39

A feljutást tűzte ki a Bakonyerdő Pápa


ajánlott cikk főképe

2019-08-07 08:32:12

Első abszolút sikerét aratta Klausz Kristóf


ajánlott cikk főképe

2019-05-26 20:47:30

Hétgólos meccsen nyert a Perutz


ajánlott cikk főképe

2019-04-26 15:44:08

A Komárom ellen készül a Perutz FC


PÁPA időjárás