Új vezetőség a Jókai Kör élén | Pápa Ma

Új vezetőség a Jókai Kör élén


2018-01-18 07:58:35  | cikk: Babos Petra  | 



A Jókai Kör idei közgyűlésén a tagok meghallgatták a 2017. évi beszámolót, valamint bejelentették a személyi változásokat a kör vezetőségében.
Szabóné Juhász Klára elmondta, a kör 2017-ben is a nagy múltú civil közösség hagyományaihoz igazodva szervezte programjait, az irodalmi délutánokat, kulturális rendezvényeket, megemlékezéseket.
Török Judit leköszönő elnök köszönetét fejezte ki a tagoknak, akik bizalmat szavaztak munkájának két évvel ezelőtt. Mint mondta, szép és nemes feladat volta kört vezetni. Müller Anita egészségügyi okokra hivatkozva vált meg alelnöki posztjától.
A tagok új elnöknek Stankovics Marianna középiskolai tanárt választották, míg alelnöknek Szabóné Juhász Klárát, vezetőségi tag Bakody Lászlóné és Szabóné Lovász Gyöngyi lett.
Stankovics Marianna köszönetét fejezte ki, majd elmondta, régóta tagja a Jókai Körnek.
-Fontosnak tartom a helyi hagyományok és a kultúra ápolását. Teveim között szerepel, hogy folytatom a Jókaival kapcsolatos hagyományok ápolását, kiemelve, hogy idén Jókai évet tart Pápa. Szeretnék nyitni Budapest felé, vagyis író-olvasó találkozót szervezni és esetleg egy nyelvészt meghívni egy-egy előadásunkra- mondta az új elnök.
A kör 2018-ra is gazdag programsorozatot szervez, februárban Nagy László halálának 40. évfordulójára emlékeznek, február 18-án pedig Komárnoba utaznak Jókai Mór születésének 193. évfordulója kapcsán. Természetesen megemlékeznek a 125. éve alakult Jókai Körről is, ünnepi közgyűlést is szerveznek, de részt vesznek a balatonfüredi Jókai Napokon is, valamint a városi rendezvényeken is megjelennek majd a kör tagjai az év során.

Képek:

Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!