A Nemzeti Tehetség Roadshow Pápán járt


2018-01-18 20:48:52  | cikk: Babos Petra  | 


A Nemzeti Tehetség Roadshow Pápán járt főképe
Az Új Nemzedék Központ szervezésében, az idei tanévben negyedik alkalommal indult útnak a Nemzet Tehetség Roadshow. A Roadshow első állomása Esztergomban volt decemberben, Pápán a rendezvénynek a Tarczy Lajos Általános Iskola adott otthont, ahol a sztárvendég a helyi születésű Zséda volt, aki visszatért egykori iskolájába.
Az általános iskolás korú gyermekeknek a szervezők játékos és interaktív standokkal készültek, valamint ezen kívül tehetséges fiatalok szórakoztatták előadásaikkal őket. Megismerkedhettek egy interaktív zenegéppel, a vívósarokban lehetőség volt a sportág gyakorlására tapasztalt vívók irányításával, látványos kísérletekkel készült a Futura élményközpont, a népzenei standon mindenki megismerkedhetett a különböző hangszerekkel és belekóstolhatnak a népdaléneklésbe. A Kreatív szigeten pedig figurákat készíthettek szalmából, textilből és termésekből.
A szép számban megjelenteket az iskola aulájában Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ tehetségfejlesztési igazgatója köszöntötte, aki mint mondta, a tehetség roadshow negyedik éve indult el, Pápa az idei első állomás. A Tehetség Roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a Nemzeti Tehetség Programra, amely 2008 óta segít a fiatalok tehetségének felismerésében és tehetségük gondozásában. Évente több mint 350 ezer magyar állampolgár ajánlotta fel adójának egy százalékát a programban részt vevő fiatalok támogatására.
-Az elmúlt években jó visszajelzéseket kaptunk az országjárásukról. A roadshow olyan lehetőséget kínál a tehetséges fiataloknak, hogy színpadon is bemutathassák tehetségüket, legyen az a szavalat, zene, tánc vagy éppen ének, a nem színpadon bemutatható tehetségekre pedig olyan nyitott programok állnak rendelkezésre, melyekbe a tehetséges gyermekek bekapcsolódhatnak, élményeket szerezhetnek akár a természettudomány, akár a robotika, vagy a kézművesség területén, ami reményeink szerint olyan lendületet adhat a gyerekeknek, amiben megtalálják, miben is tehetségesek. A roadshow kiemelt eleme, hogy olyan személy is bemutatkozik, aki már tanúbizonyságot tett arról, hogy ő tehetséges valamiben. Itt Zséda mesélt a tapasztalatairól. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok előtt legyenek olyan példák, akik már bejártak egy életutat, s hiteles módon be tudnak számolni arról, hogy ahhoz, hogy a tehetséges ember ki is tudjon bontakozni, ahhoz sok munka és erőfeszítés kell.
Unger Tamás alpolgármester a rendezvény megnyitóján elmondta, Pápa mindig is büszke volt a tehetségeire. A város minden évben megrendezi a Jó tanuló, jó sportoló díjkiosztót, átadja a Pro Publico-díjat és Pápa Város Díszoklevelét, amivel Pápa város közösségéért végzett munkát ismerik el. Ezekkel a díjakkal az önkormányzatnak az a célja, hogy a tehetségeket elismerje és példaként állítsa a város számára.
Unger Tamás alpolgármester köszöntötte a megjelenteket a város nevében

-Létezik velünk született, és elsajátított tehetség, de mindegyikre jellemző, hogy fejleszteni kell ahhoz, hogy kibontakozhasson. A mai rendezvény kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk azokat a lehetőségeket, jó példákat, tapasztalatokat, amelyek a tehetség gondozásában, a tehetségek felfedezésében már megszülettek - emelte ki az alpolgármester, majd hozzátette, minden településnek szüksége van tehetségekre, hiszen ilyen polgárok nélkül egy település fennmaradása, de főként fejlődése kérdésessé válhat. Végül reményeit fejezte ki, hogy a programon mindenki megtalálja a tehetségének legjobban tetszőt, hogy kamatoztassa azt a saját érdekében.
A szülőknek a foglalkozások ideje alatt dr. Duró Zsuzsa gyermekpszichológus és Üvegesné Ozorai Hortenzia, a Türr István Gimnázium és Kollégium tanára tartott érdekfeszítő előadást.
A pápai rendezvény sztárvendége Zséda volt

A rendezvényen fellépett a Türr István Gimnzium és Kollégium akrobatikus gimnasztikával, a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola fuvolajátékkal, a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola prózával, a Megafon Zenei Egyesület könnyűzenei produkcióval, a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola zumba bemutatóval, az Allegro AMI népzenei műsorral, az Ugodi Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gömöri táncokkal, a Tarczy Lajos Általános Iskola versmondással és a Rebel Lion Tánc-Sport Egyesület sporttánc bemutatóval.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-17 17:15:45

Megszűnt a látogatási tilalom a kórházban


ajánlott cikk főképe

2020-06-04 19:37:12

Trianon a velünk élő múlt, a velünk élő történelem


ajánlott cikk főképe

2020-09-05 06:35:53

Elbúcsúztatták a nyarat a fúvósok


ajánlott cikk főképe

2020-06-30 10:46:45

Mínusz 310 millió forint