Solus Christus - táncszínházi előadás


2018-03-07 22:24:05  | cikk: ha  | 


Solus Christus - táncszínházi előadás főképe

Solus Christus - Egyedül Isten - ezt a címet kapta a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar táncszínházi előadása. A pápai közönség a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében láthatta a bemutatót, melynek premierje 2017 decemberében volt. Az előadást támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Reformáció Emlékbizottság és az Aranykert Egyesület is.

Az előadás a reformáció 500 éves évfordulójára készült

- Táncszínházi előadásunk a reformáció értékeinek jelenvalóságáról szól, arról, hogy azok szervesen beépültek életünkbe, mindennapjainkba, mindmáig meghatároznak minket, akár akarjuk azt, akár nem - mondta Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője, koreográfusa. - A Solus Christus az egyik legjobban sikerült darabunk, úgy érzem, hogy sikerült a szakrális témát megragadnunk. Mindenki, aki közreműködött a bemutató létrehozásában, lekével is részt vett a munkában, ezért sikerülhetett ez így - tette hozzá Juhász Zsolt.

Az előadás tulajdonképp egy passiójátékból indul ki. Kevesen tudják, mondta a művészeti vezető, hogy egyes források szerint a reformátusok csináltak először passiójátékot. Erre építve jelenítették meg a krisztusi minőséget, a Krisztussal való azonosulást szerették volna középpontba helyezni a darabban.

Az előadás táncos lendületét a Szent Efrém Férfikar éneke egészítette ki

Az előadásban a magyar folklór elemei mellett a zsoltárok, dicséretek is helyet kaptak. A tánc, a mozgás és az ének szerves egységben mutatta meg a cím lényegét: Solus Christus. Az előadásban a táncosok mellett közreműködött a Szent Efrém Férfikar.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: színház
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!
Ez is érdekelhet