Áldozó Tamás: A szólásszabadságba sok minden belefér, de a más megölésére való felhívás nem! | Pápa Ma

Áldozó Tamás: A szólásszabadságba sok minden belefér, de a más megölésére való felhívás nem!


2018-03-19 15:26:39  | cikk: HuHa  | 



Felháborodásának adott hangot mai sajtótájékoztatóján Áldozó Tamás polgármester, a Fidesz helyi elnöke, a közösségi médiában megjelenő agresszív kijelentések miatt. Felháborítónak tartja, hogy vannak, akik mások életének kioltásával fenyegetőznek, arra buzdítanak. Elismerte, egy választási kampányban minden véleménynek helye van, még a markáns fogalmazásnak is. Lehet vitatkozni a másik véleményével, de lehet azzal egyet is érteni.
-A véleménynyilvánítás szabadságába sok minden belefér, egyet viszont nem szabad tolerálni: ez pedig az ellenfél fizikai megsemmisítésére való felhívás, az ellenfél életének kioltásával való fenyegetés. Ahogy közeledik április 8., úgy uralja el a közösségi médiát a mindenféle gátlás alól kiszabadult őrjöngés - figyelmeztetett a városvezető.
Áldozó Tamás felháborítónak tartja a közösségi médiában megjelenő agressziót

Áldozó Tamás konkrét példákat is felhozott a közelmúltból, így például György Bereczky kommentjét „A kötél legyen nekik szoros”, ami Grőber Attila, az MSZP helyi elnökének a hódmezővásárhelyi polgármester-választás végeredményét ünneplő megosztása alatt jelent meg. Ugyanígy Grőber Attila posztját kommentelte Simon Róbert Sándor „Bitóra ezt is!” felhívásával. Csendes István pedig így írt a közösségi médiában: „Van még egy lehetőség szépen kivégezni mindet. Vállalom zokszó nélkül. Csak lőszer legyen.”
A városvezető hangsúlyozta, a sortüzekkel való fenyegetés riadalmat kelt, főleg az idősebb szimpatizánsaink között. Úgy fogalmazott, sokan ott voltak közülük 2006. október 23-án is Budapesten, ő az akkor 72 éves Enikő nénit vonszolta végig a Rákóczi úton a rendőrterror elől menekítve.
-Miért kell neki attól rettegnie, hogy ma, 84 éves korában meggyőződése miatt akasztással vagy sortűzzel fenyegessék? - tette fel a kérdést.
Áldozó Tamás kijelentette, az egyébként karakteresen baloldali kommentelők számára nem okoz lelkiismeretfurdalást a gyilkolásra való felhívás.
-A Grőber Attila posztjainál emberölésre felhívó György Bereczky és Simon Róbert Sándor ma is az MSZP helyi elnökének ismerősei között van. A baloldali véleményformálók részéről nem tört fel elementáris erővel a tiltakozás; elhallgatás, relativizálás, talán cinkos összekacsintás van.
A polgármester azt is megjegyezte, a névjegyek tanúsága szerint a gyilkosságokra kész, vagy arra felhívó személyek a Magyar Honvédség különböző alakulatainak nyugállományú tagjai, és az különösen félelmetes, ha fegyverhasználatot tanult, katonaként vagy rendőrként szolgált, esetleg volt munkásőr az, aki fenyeget.
Grőber Attila is elhatárolódott a kijelentésektől. Ismerősei közül azonban nem törölte a fenyegetőző kommentelőket - közölte a városvezető

-Ugyancsak megdöbbentő, hogy látszólag normális, hétköznapi emberek, gyerekes-unokás profilképekkel pózoló asszonyok rajonganak a beígért kivégzésekért - hangsúlyozta. Áldozó Tamás arról is szólt, amikor a gyilkosságokra való felhívásra buzdító megosztásokkal szembesítették az elkövetőket, válaszként arrogáns, agresszív mondatokat kaptak, amik a szólásszabadságra hivatkoztak.
A szólásszabadságba nem fér bele a mások megölésére való felhívás - hangsúlyozta Áldozó Tamás

-A szólásszabadságba sok minden belefér. Más megölésére való felhívás nem. Aki ezt nem érti, aki ezt nem képes tudomásul venni, azzal egy dolgot tudunk tenni: tiltsuk ki abból a kommunikációs térből, aminek részesei vagyunk. Majd ellesznek magukban! - emelte ki a politikus.

Áldozó Tamás kijelentette, nem tervezett a választási kampányban sokat beszélni, ám most eljött az idő, hogy polgármesterként - akit egy közösség választott meg, a közösség érdekeinek képviseletére, bizonyos értékek következetes érvényesítésére - megszólaljon és szót emeljen a gátlástalan őrjöngés ellen. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, akkor sem lenne más a véleménye, ha a jobboldali politikai térfélen hangzana el ilyesmi.
-Abban a politikai családban és annak a támogatói között, amelynek én is tagja vagyok nincs helye senkinek, aki emberölésre, gyilkolásra hív fel. És nincs de, nincs csak, nincs ugyanakkor, nincs arra hivatkozás, hogy a másik oldalon is. A mi politikai oldalunknak van egy világos alapdokumentuma, amely megelőz minden mást, ez pedig a Biblia. A Bibliában pedig a 10 parancsolat között ott szerepel: Ne ölj!

Képek:

nincsenek képek


Címkék: valasztas2018
Írásaink és fényképeink a forrás pontos megjelölésével (papa-ma.hu) szabadon átvehetők!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!